Mikor hazaértem, teljesen egyedül voltam. Anya és apa még dolgoztak, Will pedig még a suliban volt. Igen, egy öcsivel is szenvednem kellett. Vagyis nem kellett. Will annyira csendes és visszahúzódó volt, hogy ilyet még nem is láttam. A legjobb barátai a könyvek voltak, kitűnő volt a tanulmányi átlaga és nagyon fogott az agya is. Tudtam jól, hogy belőle valami nagy ember lesz.

Kipakoltam a könyveimet a táskámból és megtanultam. Matek házi, földrajz szóbeli, néhány fizika törvény – ez volt az egyik legutálatosabb – és körülbelül 30 spanyol szó.

Egy teljes órát elszenvedtem ezekkel, de csak mert kitartó szellemű vagyok. Képes voltam ötször is újraolvasni, ha nem ment. Egyébként már az első tíz perc után bedobtam volna őket a sarokba.

Mikor végeztem mindennel, átkutattam még egyszer a borítékot, de akkor sem találtam semmi olyat, ami bármire is vezetett volna. Körülbelül 5-10 percig duzzogtam és szidtam Maxet, majd gondoltam egyet és a táskát kutattam át, hátha kicsúszott belőle valami. Szerencsém volt, ugyanis találtam néhány papírcetlit. Egyiket a másik után néztem meg. Volt ott minden: levelezés, puska, tanárok aranyköpései. Az utolsó cetlihez szinte imádkoztam, hogy legyen rajta olyan, amivel kezdhetek valamit. Szétnyitottam és elolvastam az üzenetet.

A mólónál, 15:20-kor! M.N.

Az órára néztem, már negyed négy volt. A móló körülbelül tíz percre volt a házunktól, ezért magamra fújtam valamennyit a parfümömből, majd átfésültem a hajamat és már rohantam is.

Az ajtó bezárása természetesen nehézkesen ment – mert hát miért is ment volna simán, amikor siettem? Olyankor semmi nem megy könnyen. A kulcsot a szokásos helyére tettem, majd felpattantam a biciklire és tekertem, mint egy őrült. Szerencsémre nem sokan mászkáltak az utcákon, így még nem is kellett leszállnom egyszer sem.

Mikor megérkeztem a mólóhoz, már elmúlt 15:20. Lezártam a biciklimet, majd sétáltam egyet. Az addig oké, hogy a mólóhoz kellett kimennem, de azt nem mondta konkrétan, hogy merre keressem.

Elindultam, össze vissza sétálgattam. Amikor megnéztem a telefonomat láttam, hogy már fél négy van. A srácot nem láttam sehol és ezért biztos is voltam benne, hogy ha megtalálom, agyonforralom.

Sose váltott ki belőlem senki ilyen szadista érzéseket. Max pedig csak úgy megjelent és előhozta belőlem a vadállat istennőt. Csini.

• Te mindig ennyit késel? - hallottam a hangját.

Megfordultam, hogy szembenézzek a duzzogós arcával.

• Nem mondtad, hogy a mólónál merre keresselek! - vágtam vissza.

• Igaz. - mosolyodott el. - Nem baj. Itt vagy, ez a lényeg.

• Mit akarsz tőlem? - kérdeztem.

Az arcáról lehervadt a mosoly, leugrott a földre és közelebb jött hozzám. Vigyázva készültem fel minden egyes mozdulatára, hátha valamivel be akar próbálkozni, de ő teljesen nyugodt volt, egy arcizma se rebbent. Összefontam a karjaimat a mellkasomon és vártam, hogy elkezdje a magyarázkodást, amiért idejött Spanyolországból, hogy felbolygassa nyugodt életemet.

• A mindenség legnagyobb istennője. - kezdett bele a szövegelésébe, én pedig teljesen lefagytam. - A természet úrnője. A legnagyobb erő birtokosa.

Teljesen ledöbbenve néztem rá, de észbe kaptam, hogy tiltakozzam ellene.

• Nem értem, hogy miről beszélsz. - védekeztem.

• Dehogynem tudod. Úgy látom, hogy Trina nem mondott el neked mindent az álmaidban. - dörmögte. - Így jó hogy nem tudtál felkészülni rám. Abbot nekem elmesélt mindent, amit elfelejtettem.

Nem akartam beadni a derekamat. Megráztam a fejemet és játszottam, hogy még mindig nem értem, miről beszél. Ami viszont a leginkább feldúlt az az volt, hogy Trina nevét említette. Mégis honnan tudhatott róla? Hiszen ő csak velem kommunikál, vagy hogy is van ez?

• Jaycee, ne csináld már. Én is onnan jöttem, ahonnan te! Neked tényleg nem mondott el semmit Trina? Ezért megmondom Abbotnak, hogy hurrogja le.

Még mindig nem mondtam semmit, ezért hátat fordított nekem és elment. Nem tudtam megszólalni, teljesen letaglózott ez alatt a tíz perc alatt. Aludnom kellett, beszélnem Trinával. Úgy volt, hogy mindent elmondott nekem, de úgy látszik, hogy mégsem. De miért? Ezzel mit ért el, vagy mit akart elérni? Visszasétáltam a biciklimhez és hazatekertem. Már Will is otthon volt, de nem kavart nagy vizet senki számára. Keresztülszáguldottam a házon, egészen a szobámig meg sem álltam. Megpróbáltam elaludni, de egy fél óra után sem sikerült. Bementem anyáék fürdőszobájába, ugyanis apának voltak alvási zavarai és reméltem, hogy volt még neki az altatójából. Szerencsére sikerrel jártam, volt még belőle és a szavatossági ideje se járt még le. Bevettem egy felet, majd visszamentem a szobámba és lefeküdtem az ágyamra.

Hála az állandó stressznek, amit magamnak okoztam így se aludtam el hamar. Ilyenkor be szoktam képzelni magamnak, elhiszem, hogy jön az álom, és olyankor érzem is. Mikor átjártak az álom kellemes, bódító csillámporai, éreztem, hogy teljesen ellazulok. Az izmaim kilapultak a ágyra, a csontjaim elolvadtak, az arcom szétfoszlott a mindenségbe. Aludtam, és álmodtam.

 
Következő