Fogalmam sem volt, hogy mi történt, hogy hogy tudtam ennyire elveszteni magam felett a kontrollt, de nem próbáltam meg hibáztatni a srácot, mert akkor a villámok megint előkerültek volna.

Halkan megköszöntem neki, ő pedig biccentett a fejével. Éreztem, hogy feltétlenül muszáj lesz beszélnem ezzel a sráccal, hisz ez nem lehet a véletlen műve! Itt valami történt, tudtam jól.

Alig vártam, hogy kicsöngessenek az óráról, viszont azt is tudtam, hogy nem menekülhetek Sage elől. Attól viszont nagyon féltem, hogy nem fogok tudni beszélni a fiúval, pedig ez abszolút létfontosságú volt a számomra. Megállás nélkül néztem és kezdtem érezni, hogy mennyire meleg van a teremben. Amikor a tanár is megszólta, hogy nyissunk ablakot, mert borzasztó meleg van, Max rám nézett és lehurrogott, hogy nyugodjak már le.

Azt hittem, hogy megőrülök, hiszen honnan tudhatja, hogy én csinálom? De ő nem tudhat rólam semmit! Nem is mondtam el neki, mégis honnan tudhatná? Ez totál nagy őrültség!

Amikor kicsöngettek, szinte felugrottam a helyemről és kiszáguldottam. Nem bírtam a srác mellett, egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy mi történik. Őrületes volt! Sage úgy rohant utánam, alig tudtam kitalálni valamit a viselkedésemre. Azt mondtam neki, hogy rosszul vagyok a srác közelében, ő pedig teljesen elhitte, bár nem értette. Egy cipőben jártunk, én sem értettem semmit.

A következő két óránk testnevelés volt és ennek valahogy nagyon örültem – legalább addig se kellett a srácra figyelnem. Először bemelegítésként futottunk, aztán gimnasztikáztunk, majd medicinlabdát dobáltunk. Mikor mindezzel megvoltunk, majdnem eltelt az egész óra. A tanár kijelentette, hogy az óra hátra lévő részében azt csinálunk, amit akarunk, a következő órán pedig játszani fogunk. Remek, legalább addig se kell gondolkodnom, míg a játékra koncentrálok.

A tervem totálisan befuccsolt, egyáltalán nem terelte el a figyelmemet, állandóan Maxen járt az eszem, hogy vajon ki lehet ő igazából?!

A tornateremben éppen röplabdázott két csapat, a fiúk pedig fociztak, legalábbis egy részük. A többiek vagy a padokon ültek, vagy valamelyik sarokban beszélgettek. Mivel Sage éppen játszott úgy döntöttem, hogy odamegyek Maxhez és megkérdezem tőle, hogy ki ő.

Láttam, hogy egyedül ült és szinte tudta, hogy oda fogok menni hozzá, ezért könnyített a dolgomon.

Leültem mellé és értetlenül a mosolygó arcát figyeltem. Nem értettem, minek örül ennyire.

• Mi az? - kérdeztem morcosan.

• Leülsz hozzám beszélgetni és a helyett, hogy vidáman mosolyogj a jobb benyomásért, rám förmedsz, hogy mi van? - nevetve megrázta a fejét. - Nem jól csinálod.

• Te meg tökre félrebeszélsz! - húztam fel magamat.

Néhány fokkal máris melegebb volt, szerintem a többieknek annyira nem tűnt fel, de én igenis éreztem a levegőben. Főleg, hogy én csináltam.

• Jay, ezt fejezd be! - horkant fel.

• Neked Jaycee! Egyébként meg nem csinálok semmit!

• Nem vagyok hülye és te sem vagy az. Mindketten tudjuk, hogy miről beszélek! - mondta hidegen. - Hűtsd le magad és ha lehet, a levegőt is egy kicsit.

Mérgesen néztem a szemeibe, ő viszont még mindig jókedvű és vidám volt. Próbálkoztam lenyugtatni magamat, de egyáltalán nem ment, sőt még forróbb és forróbb lett a levegő.

• Jaycee, kérlek!

• A te közeledben nem megy! - morogtam. - Felidegesítesz!

Hangosan nevetett rajtam és éreztem, ahogy elvörösödöm. Mégis hogy lehet ekkora hatással rám?

A tanár kért minket, hogy nyissuk ki az ablakokat, mert borzalmas meleg van.

• Az egész osztály megbánja, hogy idejöttem. - vigyorgott.

• Én már bánom. - álltam fel a helyemről duzzogva.

Elindultam a korábbi tartózkodási helyemre, és hallottam, hogy Max még utánam szólt, hogy majd nézzem meg a boríték belsejét is. Fogalmam sem volt, hogy mire értette, de eldöntöttem, hogy amint kicsöngetnek, megkeresem azt a levelet, hogy lássam, mi van még benne.

Sage természetesen látta, hogy odamentem a fiúhoz és amikor csapatcsere volt, meg is jegyezte nekem, hogy mindent el kell mesélnem. Már előre forgattam a szemeimet és játék közben azon voltam, hogy kitaláljam, mit mondok megint Sagenek. Kell ilyen kis kotnyelesnek lennie!

Láttam, hogy miközben Max odasétált a csapatjához, végig engem nézett. Nyelvet akartam ölteni rá de ez túl gyerekes viselkedés lett volna felőlem. A másik öltetemet, miszerint bemutatok neki, azt is elvetettem. Az pedig már túl nagy bunkóság lett volna, még tőlem is.

Testnevelés után meg sem álltam a szekrényemig és előkerestem belőle a levelet. Átvizsgáltam, de nem találtam benne semmit. Mérgemben nem is foglalkoztam tovább ezzel a dologgal. Bevágtam a szekrényajtót és próbáltam elterelni a figyelmemet, Sage segítségével.

 
Következő