A tanár hamarosan megjelent a teremben, mindenki felállt a helyéről, jelentésre készen. Az egyik osztálytársam kiállt, hogy jelentsen, aztán leültünk a helyünkre. A tanár elkezdte a szokásos a szövegelését, bár kicsit többet beszélt a szokásosnál.

• A mai nap az időjárás lesz a téma, de mielőtt belekezdenénk, mindannyian tudjátok, hogy jött egy új osztálytársatok, őt kell bemutatnom mindenkinek. Be fog mutatkozni, ti pedig feltétlenül köszönjetek neki. - mondta, majd a nyitott ajtó felé nézett. - Gyere be.

Az új fiú belépett az ajtón, az egész terem tekintetét magára vonva. Tényleg annyira spanyolos volt, mint ahogy vártam és tényleg annyira helyes, ahogy Sage várta. Magas volt, izmos testalkatú. Kreol bőr jellemezte, hozzá pedig mogyoróbarna szemek és borzos, felfelé állított fekete haj. Éreztem, hogy Sage óvatosan megpiszkálja a hátamat, ezért óvatosan megfordultam és rávigyorogtam. Igen, tényleg mocskosul helyes volt. A tanár megkérte, hogy mutatkozzon be és mondja el, hogy honnan jött. Kíváncsian vártam.

• A nevem Maximiliano Nunez. Spanyolországból költöztünk ide a szüleimmel, Barcelonából.

Körülbelül lefagytam, amikor kimondta a nevét. Maximiliano Nunez. M.N. Megszólalni se tudtam, csak döbbenten bámultam a srácot és azt hiszem, hogy ezt ő is észrevette. Mégsem bírtam levenni a szemem róla. Nem azért, mert annyira helyes volt, hanem a neve miatt. Talán ő tudhatta a valódi énemet? Mégis honnan? És miért pont ő? Annyira különleges volt, és mintha ragyogott volna, legalábbis az én szememben. Az én érzékeim sokkal erősebbek voltak az átlagos emberekénél. Ez természetes, hiszen egy istennő miért ne lehetne több, mint mások? Miközben az egyetlen szabad hely felé ment, végig engem nézett. Egyáltalán nem volt zavarban, de mintha az ő szép szemei is valami döbbenetet árultak volna el a jelenlegi lelki világáról. Vajon ő min döbbenhetett meg? Végig ezen járt az agyam, miközben figyelemmel kísértem, hogy elfoglalja az előttem lévő sorban, ablak mellett lévő helyet. Sage egy papírt csúsztatott a padomra a karom alkotta lyukon keresztül, amit kissé zavartan, de annál jóval gyorsabban szétnyitottam, hogy láthassam az üzenetét.

Jesszusom Jay! Ez a pasi írtó helyes! Mond, hogy neked is tetszik, kérlek!

Forgattam a szemeimet, majd Maxre néztem. Igen, azt hiszem tetszett.

Bevallom, eléggé jól néz ki!

Hátraadtam neki és hallottam, ahogy halkan kifejti az örömét. Egy ideig azt feltételezte, hogy leszbikus vagyok, amiért annyira kerültem a fiúkat, de azért csak nem állhattam oda elé, hogy istennő vagyok és nem akarok pasizni, ameddig nem tudok megbízni bennük, hogy nem kotyogják ki a titkomat! Azt hiszem, igencsak hívta volna a diliházat és bezáratott volna. Az óra nagyon unalmas volt, hiszen a tanár próbálta azzal tömni a fejemet, amit én pontosan jól tudtam, sőt még hatalmam is volt felette. Neki viszont el kellett tűrnie az én megpróbáltatásaimat.

• Tanár úr. - jelentkezett az új fiú.

• Igen, Max?

• Hallottam arról az esetről, hogy ebben a városban a legnagyobb forróságban egyik percről a másikra fagyos hideg lett és szakadni kezdett a hó. Ebben mi az igazság?

Majdnem felcsattantam, hogy: muszáj emlékeztetni minden hibámra? Akkor még csak gyakorolgattam az erőmet és a piszkos meleg miatt nem tudtam! Ez bárkivel megeshetett volna, ha ő is isten vagy istennő! Nem lehetne ezt végre elfelejteni? Persze nem szólaltam meg, mert arra vártam, hogy a tanár magyarázza meg helyettem a jelenséget.

• Hát az a helyzet, hogy ezt még a tudósok se tudták, hogy hogy lehetséges.

• És ha nem természetesen jött, hanem valakinek benne volt a keze? - kérdezte Max és pontosan láttam, hogy közben óvatosan oldalra, rám sandít.

• A kutatók áttanulmányozták a havat, a jeget, a vizet, mindent, de semmilyen vegyi anyagot nem találtak benne. Olyan természetesnek bizonyult, mintha a télen esett volna.

Maxnek nem volt több kérdése, de láttam rajta, hogy tovább szeretett volna találgatni. Halványan elmosolyodott, majd rám nézett. Néhány másodpercre találkozott a tekintetünk. Talán kicsit elriasztóan dühös lehettem rá, mivel úgy nézett rám, mint valami bűnözőre. Először nem értettem, hogy mit suttog, mert annyira terjedt bennem a méreg, aztán valahogy sikerült leolvasnom a szájáról, hogy azt hajtogatta, hogy „a kezed!” Lenéztem az említett testrészemre, és majdnem kiestem a székből. Apró villám szerű sárga elektromos töltéseket vettem észre, majd rémülten visszanéztem Maxre. Az ajtó felé mutatott, én pedig gyorsan kikérezkedtem a mosdóba. A kezemet eldugtam a felsőbe, nehogy bárki is észrevegye és meg sem álltam az illemhelyig. Szerencsére senki nem volt bent, ezért gyorsan le tudtam hűteni a levegőt körülöttem, miközben az én emlékeimet is gyorsan eltüntettem a gondolataimból. Az apró villámkák tovaszálltak, így körülbelül három perc múlva már sokkal nyugodtabban ültem vissza a helyemre.

 Következő