Az idő elképesztően gyorsan pereg. Állandóan Maxel lógok, edzünk, fizikailag és mentálisan is, gyakorlom az erőmet és próbálok mindent beleadni. Egyre jobban érzem, hogy közeledik az időpont, amikor meg kell küzdenem Scarlettel, hogy megmentsem a Földet. Elképesztően nehéz súly nyomta a vállaimat, amit csak akkor lettek kicsit könnyebbek, amikor nem az edzéssel foglalkoztunk. Általában Maxnél voltunk, mivel mire hazaértem, anyu már otthon volt, szó se lehetett róla, hogy normálisan meglegyünk a szobámban. Állandóan a szobám közelében járkált és megállt hallgatózni, ami iszonyatosan idegesített. Max anyukája azonban az emeletre se jött fel, nem hogy ott mászkált volna a szoba előtt.
Történtek közöttünk dolgok, amikről persze röviden elmeséltem Sagenek, de anyunak még csak nem is említettem. A napok alatt gyorsan megváltozott az értékrendem és egy valamiben biztos voltam: akárhogy lesz, még a születésnapom előtt odaadom magam Maxnek. Önző rohamaim nem hagytak nyugodni, nem tudtam csak a harcra koncentrálni. Egyszerűen úgy éreztem, szükségen van arra, hogy átadhassam a létemet valakinek, akit szeretek, mielőtt Scarlett megpróbálná eltaposni és semmivé tenni.
Lehalkítottam a tévét, amikor apuék hazaérkeztek. Volt egy nagyszerű ötletem, de csak reménykedni tudtam benne, hogy nem látnak át a szitán és szó nélkül igent mondanak.

• Apa! – kiáltottam és a nyakába ugrottam.
• Cee Cee – nevetett. – Mi történt veled?
• Csak eszembe jutott, milyen klassz apukám van – kezdtem.
• Na, mit szeretnél? – mosolygott anyu.

Azért aput támadtam meg, mert őt mindig könnyebben rá tudtam venni, és úgy éreztem, pontosan ezért fog anyu is rábólintani a kérésemre, mert apu is igazat ad nekem és fejet hajt az akaratom előtt.

• Azon gondolkodtam, nem tarthatnék csajos bulit a születésnapom előtti estén? Kérlek, csak Sage és én, senki más! Csak egy éjszaka!
• Szóval az egész ház kellene? – kérdezte anya.
• Légyszi! Közel tizennyolc év alatt soha semmit nem kértem! Ígérem, nem hívunk semmit, se Maxet, se Christ!
• Nem tűnik olyan kívánságnak, amit nem lehetne teljesíteni – jegyezte meg apa, és innen már tudtam, végül anya is igent fog mondani.

William átcsoszogott a nappalin, be a konyhába, majd visszatért egy zacskó chipsszel és eltűnt a szobájában.

• Az öcséddel mi lesz? – érdeklődött anyu.
• Ott alszik valamelyik haverjánál – vágtam rá azonnal. – Ti meg kivesztek egy szobát valamelyik hotelben, hogy szórakozzatok egy kicsit, két tinédzser mellett nincs akkora nyugalom – kontráztam.
• Benne vagyok – mondta azonnal apu.
• James – szólt rá anya.
• Ugyan – vonta magához apa. – Megérdemli.

Ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy tudjam, péntek az én napom. Átöleltem a szüleimet, majd visszamentem tévét nézni és gondolatban Maxet kerestem.
„Pénteken nálam alszol.” – jelentettem ki.
„Nahát! Hogyhogy?”
„Beadtam anyuéknak egy csajos buli témát. Apu azonnal megette, ő beszélte rá anyát. Will meg majd valamelyik barátjánál alszik.”
„Szóval, miénk lesz a ház?”
Elmosolyodtam. Nem akartam eltervezni semmit, mert olyankor soha nem jön össze semmi, ezért csak egy szót feleltem.
„Igen.”
Max nem felelt, elzárta az elméjét előlem, aminek igazából örültem. Most igazából nem akartam tudni, hogy mi jár a fejében. Előfordult már, hogy csak gondolt valamire, de véletlenül elküldte nekem az üzenetet. Zavarba ejtő gondolatok voltak.

Másnap suli után kimentünk a dombra és küzdöttünk. Max próbálta bevetni ellenem a föld erejét, mozgatta alattam a talajt, de nem estem pánikba, egy pillanat alatt kitaláltam az ellentámadást. Felhasználtam Max erejét saját maga ellen, visszairányítottam a földet felé, mire Max belesüppedt a talajba. Sage a fűben fekve figyelt minket, érdekesebbek voltunk számára, mint az előtte fekvő nyitott könyv. Valamelyik nap óriási érzelemkitörése volt, miután megnéztünk egy filmet, amiben a kislány meghalt rákban.
Kivettem a lejátszóból a lemezt és visszatettem a tartójába, majd kikapcsoltam a tévét. Sage kisírt, vörös szemekkel rám nézett és jött belőle minden.

• Rettegek a szülinapodtól, mert nem tudom, mire számítsak. Bízom benned és tudom, hogy minden tőled telhetőt megteszel, de annyira félek! Nem akarom, hogy Scarlett győzzön, mert akkor vége mindennek. De az is előfordulhat, hogy az életed árán tudod megvédeni a Földet, és a tudatba, hogy elveszíthetem a legjobb barátnőmet, beleőrülök!

Fogalmam sem volt, hogy ilyen gondolatok gyötrik, ezért azonnal leültem mellé, magamhoz öleltem és próbáltam megnyugtatni. Úgy tűnt, jobban fél, mint én.

• Hé, hé! Ne is gondolj ilyenekre! Scarlett nem fog győzni! És én se fogok meghalni! Higgy nekem, minden rendben lesz!

Aznap este nem bírtam elaludni. Egyfolytában az járt a fejemben, amit Sage mondott. Bele se gondoltam eddig, hogy meghalhatok. Nem tudtam, milyen lesz a harc, ötletem se volt, de nem kimondottan fizikai küzdelmet képzeltem el. Igaz, erre az esetre is készültünk Maxel, de tudtam, Scarlett nem ebben fog remekelni. Attól tartottam, hogy van valami a tarsolyában, amiről nem tudunk. Mint múltkor a kém, akivel figyeltetett. Lehet, van még valaki, aki fentről segíti, már a lehetőség tudata is idegesített.
Féltem, hogy nem leszek elég a világnak.

Ahogy teltek a napok, az iskolában egyre feszültebb lett a hangulat köztem és Scarlett között. Állandóan egymást figyeltük, minden mozdulatát megjegyeztem magamnak, próbáltam kitalálni, mik lehetnek a tervei. Egy idő után Max és Sage felváltva rám szóltak, hogy ne viselkedjek már ennyire feltűnően. Próbáltam visszafogni magam, de minden ízületem remegett a vegyes érzelmektől, amikor a fekete ördög a közelembe került. Mint testnevelés órán is, amikor röplabdáztunk. Szinte kettőnk között játszódott le az egész játék, és mindketten próbáltuk minél erősebben csapni a labdát, hátha jobban fáj a másiknak. A tanár pont ezért kiállított mindkettőnket, az óra további részét pedig a terem két egymástól legtávolabb eső pontjában töltöttük.
Max egy pillanatra abbahagyta a focizást és odafutott hozzám.

• Jaycee, hányszor mondjuk még neked, hogy fogd vissza magad?
• Nem bírom! – csattantam fel. – Egyszerűen nem megy!
• Látja rajtad, hogy egyre idegesebb vagy! Ő ezt iszonyatosan élvezi! Nem adhatod meg neki ezt az örömöt!

Dühösen néztem a fiúra, de be kellett látnom, hogy igaza van. Scarlett szórakozott velem, nagyon is tetszett neki, hogy úgy játszhat velem, pontosabban az idegeimmel, mint egy Marionett bábuval.

Mély levegőt vettem és bólintottam, hogy megértettem. Max visszatért focizni, én pedig innentől kezdve igyekeztem csak a röplabda meccsre koncentrálni és nem a túlsó sarokban markába vigyorgó Scarlettre. Több-kevesebb sikerrel.

Megváltoztam. Egy teljesen új ember lettem az utóbbi néhány hét lefolyása során. Régebben egy teljesen hűvös, zárkózott lány voltam, aki csak a tizennyolcadik születésnapjára koncentrált, mára azonban egy érzelmekkel teli Jaycee vagyok, aki próbálja életben tartani magában és a világban a lelket. Néztem magam a tükörben és azon gondolkodtam, miért félek. Hiszen nekem nagyobb hatalmam van, mint Scarlettnek. Ebben a pillanatban értettem meg, mi is az idegeskedésem legfőbb oka. Én, Glyniss, nagyobb erőt birtoklok, mint Delaney. De vajon, én, Jaycee is erősebb vagyok, mint Scarlett?