Az ágyamon feküdve bámultam a plafont. Nem tudtam felfogni, hogy miért váltott ki belőlem Max ennyire heves reakciót. Másodpercenként szorítottam ökölbe a kezeimet, de amilyen hirtelen összerántottam őket, olyan hamar el is lazítottam.
Anya bekopogott, hogy megyek-e vacsorázni, de rávágtam, hogy nem vagyok éhes. Inkább bekapcsoltam a laptopomat és nekiálltam képeket böngészni. Úgy döntöttem, hogy el teleportálok valahová Európába, a választásom pedig Svájcra esett. Nem tudom, hogy miért, de úgy éreztem, hogy rám vár. Pontosabban rám és Sagere. Beszélgetni szerettem volna vele az érzéseimről, gondolataimról, és nem akartam, hogy kihagyjon egy ilyen utazást. Gyorshívó segítségével tárcsáztam barátnőm számát és izgatottan várakoztam, miközben kibúgott.
- Halló?
- Szia! Jay vagyok.
-  Mi újság?
- Találj ki magadnak valami alibit a szüleid előtt, megyünk Svájcba!
Pár másodperces szünet után esett le neki, hogy nem hülyéskedek vele.
- Mikor jössz?
- Öt perc múlva ott vagyok. Ja és ne lepődj meg, ha hirtelen megjelenek a szobád sarkában!
- Oké!
Kinyomtam a telefont és megnéztem, hogy milyen az időjárás Engelbergben. Nem akartam megfagyni, ezért rendesen felöltöztem, kabát, sapka, sál. A kistáskámba beletettem a pénztárcámat is. Svájc híres a csokoládéjáról, meg akartam kóstolni, mindenáron.
Ahogy mindennel elkészültem, bezártam az ajtómat és elképzeltem magam előtt Sage irtó kényelmes foteljét. Amikor nála voltam, állandóan elfoglaltam. Sajnos nem akarja nekem adni.
A teleportálás érzése átjárta a testemet, és amikor kinyitottam a szememet, barátnőm kellemes hangulatú szobájában találtam magamat. Nagyon meleg volt, belesültem a kabátomba.
- Ilyen hideg van Svájcban? – suttogta Sage, amikor teljes egészemben megjelentem a fotelben.
- Az internet szerint úgy mínusz egy fok körül.
- Klassz.
Sage hozzám hasonlóan beöltözött meleg ruhákba, aztán amikor elkészült, a szoba közepére álltunk. Megfogtam a kezeit, majd a szemébe néztem.
- Készen állsz?
- Igen.
Felidéztem magam előtt a képet, amit az interneten láttam. Nem kimondottan faluba, hanem a falun kívül néhány méterre, az erdő szélére. Már teleportálás közben éreztem a hideget az arcomon.
Ahogy kinyitottam a szemeimet, elém tárult Engelberg csodálatos látványa. Délután volt, a Nap elbújt a szürke felhőtakarók mögé, és az egész tájat tiszta, fehér hó tarkította. Minden csillogott, lélegzetelállítóan varázslatos volt.
Sagere néztem, akit ugyanannyira elkápráztatott a táj, mint engem. Láttam az arcán a csodálatot.
- Merre megyünk? – kérdezte.
- A legközelebbi boltba, ahol csokit lehet kapni – feleltem.
Kisétáltunk az útra, és elindultunk a falu felé, miközben a hegyekről lesikló síelőket figyeltük. A mi városunkban ilyet sose látni. Leginkább miattam nem, ugyanis nem engedtem, hogy az időjárás túlzottan hidegre forduljon. Nem bírtam elviselni, csak hétvégéken, amikor nem mentem sehová. De hétköznap? Ha hideg időre ébredtem, abban a pillanatban tettem ellene.
Amint megláttam az utcán egy élelmiszer boltot, azonnal afelé rángattam Saget. Odabent egyáltalán nem néztek ránk furán, hiszen az emberek megszokták a turistákat. Megkérdeztem az eladót, hogy tud–e angolul, ő pedig helyeslően bólogatott.
- Csokit szeretnék venni – közöltem a nővel a szándékomat. – Állítólag az itteniek nagyon finomak.
- Igen, ez így van.
Nem kezdett el nyomni semmiféle ügynöki szöveget, nem áradozott sokat, kitett elénk néhány csokoládé fajtát és közölte, hogy ezek az ország legfinomabbjai. Nem fogtam vissza magamat.
Vettem öt táblát, ebből kettőt Sagenek adtam, egyet pedig eltettem Maxnek.
A csokikat majszolva sétálgattunk a hóban, amikor barátnőm megszólalt.
- Tényleg a csoki miatt jöttünk ide?
Elmosolyodtam.
- Nem.
Nem sürgetett, megvárta, míg összeszedem a gondolataimat és el tudom mondani neki, mi jár a fejemben, amit vele mindenféleképpen meg szeretnék osztani.
- Szokatlanul közel engedtem magamhoz Maxet – jelentettem ki.
- És ez baj?
- Nem tudom.
Csendesen sétáltunk tovább, Sage pedig hirtelen törte meg a csöndet.
- Dehogy baj. Mégis miért lenne az? Jay, ne idegeskedj már! Fogd fel: Max lelkileg erősít! Hidd el, ő tartja benned leginkább a lelket!
Sóhajtottam.
- Te tényleg nem vetted még észre? – kérdezte Sage.
- De, azt hiszem…
- Ne legyél ennyire bizonytalan. Minden rendben lesz.
- Kívánom őt.
Olyan hirtelen csúszott ki ez a mondat a számon, hogy azon nyomban elvörösödtem. Barátnőm mosolyogva nézett rám, amitől csak még kellemetlenebbül éreztem magamat. Tessék, most már ő is tudja, hogy mik tombolnak bennem!
Sage állandóan a szerelmeiről mesélt nekem, számára annyira természetes volt a barátaival kapcsolatos érzelmeinek kinyilatkoztatása, de nekem Max az első – és az utolsó – egész életemben. Én nem tudtam ezt az egészet annyira könnyedén venni ezt a témát, mint ők.
- Örülj neki. Felolvadt a szíved.
- Sosem volt jeges!
- Ó, dehogynem.
És igaza volt. Olyan voltam, mint egy jégcsap. És Maxxel megjött a meleg. Felolvadtam.