Egész délelőtt kimért hűvösséggel mászkáltam a házunkban. Igazából csak így próbáltam nyugtatni magam, de apa ettől csak még idegesebb lett. Nem állt szándékomban felhúzni, de ő nyilván azzal a véleménnyel volt, hogy biztosan nem érdekel az egész tárgyalás, hogy nem fogtam fel a tetteim következményeit, hiába beszélt a fejemmel. Aztán szinte láttam rajta, hogy magát kezdte el ostromolni, hogy az ő hibája, rosszul nevelt, valamit biztosan elcseszett, majd áttért arra, hogy nem tehet semmiről, csak örököltem a viselkedését. Olyan érzelemkavalkád dúlt benne, mint még soha.
Két órára volt kitűzve a tárgyalás időpontja, apa azonban már egy órakor készen volt. Engem sürgetett, hogy igyekezzek már, el fogunk késni, még rosszabb színben kezdjük az egészet. Tudtam, hogy csak ideges és szeretne minél hamarabb túl lenni a dolgokon. Pontosan ezért nem feleltem semmit arra, amiket morgott az orra alatt. Inkább bementem a szobámba és felvettem a csőszárú, fekete farmernadrágomat. Mivel olyan divatos, anya múltkorában meglepett egy fehér inggel, aminek rojtos díszítése volt mell résznél. Önmagában nem tetszett, de ahogy felpróbáltam a sötét farmeremmel, már más volt a helyzet. Felvettem az egyetlen magassarkúmat, ami egyébként bokacsizma, és már készen is voltam ruha ügyileg. Csak hogy teljen az idő és ne kelljen apa idegeskedésével foglalkoznom, folyékony alapozót kentem az arcomra. Igazából felesleges volt, mert nagy szerencsémre nem volt problémás a bőröm. Sosem volt alapozóm, anyától kértem.
A szempilláimat is kifestettem, majd miután megmostam a fogaimat, szájfényt kentem az ajkaimra.
Hajamat kifésültem, kiengedve hagytam. Mire mindennel elkészültem, már majdnem fél kettő volt. Apa már a száját harapdálta idegességében.
Amikor meglátott készen, kisebb nyugalom lepte el. Nyilván azért, mert helyhez illően öltöztem.
Magamra vettem egy fekete, karcsúsított derekú blézert és már mentem is a garázsba az autóhoz.
Will már bent ült a kocsiban, anya és apa mögöttem jöttek. Öcsém kinyitotta nekem az ajtót, én pedig beültem mellé. Becsatoltam magam, majd Willre néztem.

• Milyen volt az osztálykirándulás?

Amióta odavoltak, nem is igazán beszéltem vele erről. Igazából azóta két mondatot nem beszéltünk.

• Jó volt. Nagyon tetszett – felelte.

Kisfiús mosolyát villantotta felém, mindig is biztos voltam benne, hogyha kicsit idősebb lesz, ezzel fogja magába bolondítani a lányokat. Néha kicsit aggasztott is, mert nem akartam, hogy olyan srác legyen belőle, aki semmit sem foglalkozik a nők érzéseivel, csak kihasználja őket. De pont ezért voltam én a nővére, hogy megakadályozhassam.
Szüleink beszálltak előre és már indultunk is. Nem telt bele tíz perc sem, már a bíróság épületének parkolójában dekkoltunk. Mindenki izgatottabb volt nálam, vagyis úgy tűnt. Én hűvösnek mutattam magamat, de igazából gondolatban már a körmeimet rágtam idegességemben.
Kiszálltunk az autóból, majd elindultunk befelé az épületbe. Apa informálódott, majd bementünk a tárgyaló terembe. Leültünk oda, ahova mondták, anya és Will pedig közvetlenül a mögöttünk lévő padsorban helyezkedtek el. Anya a kezét tördelte.

• Akkor ahogy megbeszéltük, csak ha kérdeznek és csak azt, amit én is mondtam neked. Majd én viszem az ügyet, nem kell tartanod semmitől – súgta nekem apa.

Bólintottam, de láttam rajta, hogy ezt igazából a saját maga megnyugtatására mondta. A póker arc, amit próbált felém mutatni, nem volt eléggé erős ahhoz, hogy ne lássak át rajta. Félt.
Ekkor jelent meg a teremben Scarlett az ügyvédjével. Mögöttük Mr és Mrs Preston beszélgettek. Láttam rajtuk az önbizalmat. Biztosra vették, hogy nyert ügyük van. Én is tudtam, de azért reménykedtem, hogy történik valami csoda, ami az én oldalamra fordítja a bírót.
Scarlett gúnyos mosollyal az arcán meredt rám, én inkább csak a szemeimet forgattam. Nem akartam, hogy lássa rajtam, mennyire bosszant mindaz, ami velem történik.
Hamarosan belépett az ajtón Jonathan Tempah, a tárgyalást vezető bíró. Mindenki felállt a székéről majd a bíró beszédje után kezdetét vette a tárgyalás. A felperes ügyvéd kezdte a beszédjét. Próbáltam, de nem igazán bírtam rá figyelni. És egyébként is, csak akkor kellett megszólalnom, ha kérdeztek. És egyelőre még nem kérdeztek tőlem egy szót sem.
Akkor kezdtem koncentrálni az ügyre, amikor kihívták Scarlettet, hogy tegyen vallomást.

• Én és Jaycee nem vagyunk túl jó kapcsolatban – kezdett bele a betanult szövegébe, miközben egy kis ideig engem figyelt –, de sosem néztem volna ki belőle, hogy ennyire agresszív.

Sikerült elfojtanom a feltörni kívánó nevetésemet. Már hogyne lenne az ember agresszív, ha egy személy, akit egyébként is utál, tönkre akarja tenni az egész életét, sőt, másokét is?!

• Miss Preston, elmondaná, mi történt azon a bizonyos testnevelés órán? - kérdezte az ügyvédje.

Scarlett bólintott, majd nagy bociszemekkel nézett szét a teremben. Nagyon kicsi kellett ahhoz, hogy ezzel mégis kit akar átverni, de végül – ahogy apa is tanácsolta – csendben maradtam.

• Kézilabdáztunk, azt hiszem, mindenki tudja, hogy az egy elég durva sport tud lenni. Többször is összeütköztünk Jaycee-vel, ő pedig egy idő után nekem rontott. Én a földön feküdtem, ő pedig majdnem rajtam, közben ököllel ütötte a fejemet.

Ahogy ezt kimondta, a bíró rám nézett. Úgy éreztem, hogyha be akarjuk mesélni mindenkinek, hogy megbántam a dolgokat, akkor úgy is kell viselkednem. Éppen ezért a lehető legszomorúbb arcommal visszanéztem Jonathan Tempah-ra, majd lehorgasztottam a fejemet. Ennél jobbat ki se tudtam volna találni. Tényleg jól megy nekem a színészkedés!

• Miss Preston, véletlen, vagy szándékosan ütközött össze az alperessel? - érdeklődött az ügyvéd.

Scarlett, egy másodpercnyi idő után felelt.

• Természetesen véletlenül.

Elmosolyodtam, mert már eszembe is jutott valami, amivel elkezdhetném az én beszédemet. Nem is kellett sokáig várnom, még egy-két kérdés után engem szólítottak. Felálltam a székről, majd leültem a tanúi székbe. Mindenre fel voltam készülve.

• Mielőtt kérdezne, feltehetnék én egy kérdést? - leptem meg Scarlett ügyvédét.

A férfi tétovázva a bíróra nézett, mire az bólintott. Az ügyvéd megismételte a mozdulatot nekem.

• Elmondta Scarlettnek, hogy a hamis tanúzást büntetik? - kérdeztem.

Az ügyvéd, akit a bíró Mr Charlestonnak hívott, zavartan felelt.

• Azt hiszem igen – mondta.

• Nem túl meggyőző – jegyeztem meg.

Apára néztem, aki nem tudta elsumákolni előlem a mosolyát. Tisztán láttam, hogy tetszett neki, amit csináltam. Úgy éreztem, hogy egyedül is meg tudom oldani a helyzetet.
A bíró engem szólított, én pedig rá néztem.

• Miss Brown, miért tette fel ezt a kérdést?

Éreztem, hogy itt az én időm. Most kell okosnak lennem és színésziesen teljesítenem.

• Scarlett azt mondta Mr Charlestonnak, hogy véletlenül ütköztünk össze, de ez nem így van. Lefogott, megrántotta a hajamat és belekönyökölt a hasamba. Megvan a helye.

Mindenki döbbenten nézett Scarlettre, én pedig újabb mosolyt fojtottam el. Még nem nyertem, még nem szabad – gondoltam magamban.

• Láthatnánk azt a sérülést, amit állítólag Miss Preston okozott önnek? - kérdezte zavartan Mr Charleston. Kissé tanácstalannak tűnt.

Bólintottam, majd felálltam a székről és felhúztam az ingemet. A lila folt tényleg ott volt a bordáim mellett, tisztán láthatóan. Elég erősen könyökölt Scarlett a hasamba ahhoz, hogy napok múltán is meglátszódjon a helye. Főleg, hogy a bordáimnál talált el. Eléggé érzékeny volt ott a bőröm.
Mr és Mrs Preston érdeklődve néztek a lányukra, aki nem viszonozta a tekintetüket. Engem nézett, dühös szemekkel. Nem szabad mosolyogni Jaycee! - ismételtem magamban.

• Ki tudja tanúsítani, hogy ez a folt akkor került oda, amikor az incidens történt? - Az ügyvéd kezdett kifogyni a kérdésekből és az ötletekből.

• Anyukám – feleltem teljesen nyugodtan. - A testnevelés óra előtti este épp vizet engedtem magamnak, fehérneműben ültem a kád szélén, amikor anya bejött törölközőkkel. Ő is megtudja mondani, hogy semmi nem volt a bőrömön.

Éppen elegendő időt nyertem anyának ahhoz, hogy össze tudja szedni magát és igen jól tudjon hazudni. Igaz, most mi csaltunk és hamisan tanúskodtunk, de nem zavart, mert senki sem vette észre. Ezek szerint nem csak apától örököltem dolgokat.

• Mrs Brown, hajlandó tanúvallomást tenni? - fordult anyám felé a bíró.

Anya felállt a helyéről, ahogy illik, ha kérdezik, úgy felelt.

• Igen bíró úr!

Ezután én mehettem a helyemre, miközben még mindig azon voltam, hogy nehogy lebuktassam magam félrebeszéléssel, mosolygással, vagy netalántán nevetéssel. Ott vége lett volna mindennek.
Anya tanúvallomást tett, remekül megoldottuk a helyzetet. Elmondta, hogy aznap kimosott néhány törülközőt és ruhát, akkor vasalta ki őket, amikor én mentem fürdeni. Megkértem, hogyha kivasalt, hozza be a törölközőmet, ő pedig nem sokkal utána végzett is és behozta nekem a fürdőszobába, amit kértem. Annyira természetesen beszélt, hogy majdnem én is elhittem, hogy így történtek a dolgok. Legalábbis, ha nem tudtam volna, hogy semmi sem igaz belőle, biztosan hittem volna neki.
Ezután apa beszélt néhány szót a bíróval, majd odahívták magukhoz Mr Charlestont is. Nem telt bele három perc sem, felszólítottak minket, hogy öt perc szünetet tartunk, aztán a bíró kihirdeti az ítéletet. Mindenki kivonult a tárgyalóteremből, és én is csak akkor mosolyodtam el – nagyon nagyon óvatosan, hogy senki ne láthassa –, amikor eltűntem a bíró, a Preston család az az ügyvédjük elől. Olyan érzésem volt, hogy minden rendben lesz.

• Jaycee, hatalmas őrültséget csináltál – suttogta apa a fülembe, nagyon halkan.

• De valószínűleg megúszom. Akkor meg nem mindegy? - érdeklődtem.

Apa nem felelt erre semmit, egyszerűen csak magához ölelt. Nem bírt rám haragudni, igazából ő is megkönnyebbült, mert ugyanazt látta, amit én: sínen vagyunk.
Az öt perc nagyon gyorsan elszállt, mindenki visszament a tárgyalóba és vártuk Mr Tompah-ot.
Hamarosan megjelent az ajtóban. Az izgalomtól kissé megfájdult a gyomrom.

• Kérem a vádlottat, hogy álljon fel – szólalt meg a bíró.

Szót fogadtam, ahogy kellett. Mindenki engem nézett.

• Az esküdtszék segítségével úgy döntöttem, hogy a vádlott bűnös.

Teljesen ledöbbentem, egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ez megtörtént! Hogy jöttek rá, hogy nem igaz, amit mondtunk? Vagy nem jöttek rá? Akkor miért határoztak a bűnösségem felől?

• De mivel nem ő kezdte a civakodást és a felperes hamisan tanúskodott, mindkét félt fejenként 10 óra közmunkára ítélem.

A kő leesett a szívemről, aztán pedig nevetnem kellett. Nem hangosan, inkább csak magamban, kuncogva, de mégis úgy, hogy Scarlett tisztán láthassa. Most ő volt ledöbbenve, a mosoly az arcára fagyott. Az ügyvédje pedig fellebbezni próbált a szülők hatására. A bíró azonban elmagyarázta neki, hogy miért döntöttek úgy, ahogy döntöttek. Apa átölelt, majd belecsapott a kezembe.

• Megúsztad, CeeCee! Ez eléggé gyenge büntetés! - mosolygott.

• Még valami! - folytatta Jonathan Tempah. - Mindkét fél priuszát, amint betöltik a 21.-ik életévüket, eltöröljük, de csak ha nem tesznek semmi törvénybe ütközőt. Ha így történik, a priusz soha, semmilyen körülmények között nem kerül törlésre.

Apa innentől kezdve teljes extázisba került, jobban már nem is érezhette volna magát. A pert végül is nem nyertük meg, de nem is veszítettük el. Ráadásul Scarlettet is elítélték hamis tanúzás miatt, így minden remekül alakult. Igaz, akkor már én sem voltam olyan boldog, amikor bejelentették, hogy mindkettőnknek a helyi állatkertben kell letöltenünk a 10-10 óra közmunkát, de legalább nem egy időpontban. Én úgy döntöttem, hogy minél hamarabb letudom a dolgomat, aztán folytatom a felkészülést a születésnapomra. Végre csak a lényeg maradt hátra.