Sage kijelentette, hogy esélytelen, hogy ő könyvtárba menjen, még ha csak kísérőként is, ezért megkértem Lennie-t, hogy jöjjön el ő velem. A lány természetesen egyből igent mondott, ezért mikor végeztünk, találkoztunk a kapuban és elindultunk a Városi Könyvtár felé.
Útközben elszáguldott mellettünk néhány deszkás-biciklis srác, különböző trükköket bemutatva. Fogalmam sem volt, hogy melyik trükknek mi a neve, de nagyon izgalmas volt, amikor az egyik biciklis srác hátra szaltót csinált a rámpa segítségével, ami az egyik áruszállító kamion hátuljához volt téve. A lélegzetemet visszafojtva figyeltem, féltem, hogy a nyakát szegi. Nem kellett volna aggódnom, mert hibátlanul megcsinálta. Majdnem tapsolni kezdtem, szerencsémre idejében észbe kaptam, hogy nem kellene elkezdeni tapsikolni a főúton.
A könyvtárat öt rövid perc alatt elintéztük, immár Mark Twain regényével a táskánkban folytattuk tovább az utunkat. Egy kicsit jobb volt az idő, a Nap is sütött rendesen.
Hamarosan Lennie elköszönt, én pedig egyedül sétáltam tovább hazafelé. Anya már otthon volt, kivételesen nem főzött, épp a tévé előtt lustálkodott. Ez olyan dolog, amit nem szoktunk meg tőle, de egy szót sem szóltunk érte. Neki is kijár a pihenés néha.

• Szia anya – köszöntöttem.

• Jay, szia! – eszmélt fel a tévéből. - Milyen volt a suli? Minden rendben volt?

Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, hiszen annyi minden történt. De természetesen anyának nem kellett tudnia arról, hogy Max és én lebuktunk a kazánházban, ugyanis valaki Sage szekrényébe csempészett egy levelet, így rajtakapott bennünket, hogy csókolózunk.

• Kaptam hideget-meleget – feleltem.

• Mesélj!

Ledobtam a táskámat a fotelbe, majd miközben kerestem valami finomságot a hűtőbe, elmagyaráztam anyának, hogy Scarlett a barátaival már a bejáratnál vártak, játszották nekem egy kicsit az agyukat, utána viszont első órán olyan fogadtatást kaptam, mint egy sztár, épp csak rajongói levelekkel nem bombáztak és senki nem kért közös fényképet. Anya jól elszórakozott, amikor már a pozitívabb reakcióról beszéltem. Örült neki, hogy nem volt semmi gond.
Ezután azonban megkért, hogy porszívózzak fel a szobámban és Will szobájában is. Én már egy ideje magamnak takarítottam, de amióta Will tönkre vágta a legutóbbi porszívónkat, azóta anya nem merte bevállalni, hogy a kezébe adja, inkább ő maga használta az öcsém szobájában. Most viszont állítása szerint fájt a háta, én pedig nem veszekedtem vele. Ennyit igazán kibírtam.
Először az én szobámmal kezdtem, mivel az nagyobb is volt és könnyebben takarítható, mivel az esetek nagy részében rend uralkodott odabent. Ellentétben az öcsém szobájával. Hiába okos és komoly korához képest, attól még ő is pasi, a rendetlen szoba az egyik lételeme.
Ahogy beléptem Willhez, le voltam döbbenve. Kupira számítottam, de itt egyáltalán nem a rendetlenség volt az uralkodó elem. Annál rosszabb volt! Úgy nézett ki, mintha atombomba robbant volna! Ruhák, papírok össze-vissza dobálva, mindenhol DVD filmekbe botlottam, felrúgtam egy-két cipőt. Nézelődés helyett inkább elkezdtem összeszedni a dolgozatokat, nem lepett meg, hogy egyik sem volt rosszabb négyesnél. Az nem is Will lett volna.
Hamar meggondoltam magamat. Felkaptam a földről a porszívót és kimentem a nappaliba. Anya kérdő tekintetére inkább leültem mellé és bekapcsolódtam a tévénézésbe.

• Hú, de fáj a derekam – magyarázkodtam.

Anya felnevetett, de nem szólt egy rossz szót sem. Biztos voltam benne, hogy ő is úgy gondolta, feltakarít Will szobájában, de ahogy meglátta azt a világháborús helyszínt, meggondolta magát.

Pár órával később a szobámban faltam Mark Twain regényének betűit. Jeanne D'arc élete kissé meseszerűen, de könnyedén elbeszélve, így élvezetesebb is volt olvasni és nem akadtam fel állandóan azon, hogy most miről is van szó.
Valahogy az erőm gyakorlása ezúttal kimaradt, úgy elszaladt az idő olvasással. Csak azért álltam fel az ágyamról, mert vacsoráztam, aztán pedig megfürödtem. Igaz, még csak nyolc óra volt, de előre beterveztem az estémet, ezért inkább gyors elintéztem az ilyen dolgokat.
Amikor visszamentem a szobámba, érdekes – és nagyon tetszetős – látvány fogadott. Max az ágyamban feküdt, kezében a Mark Twain kötettel. Édesen elmosolyodott, amikor meglátott egy szál törölközőben, vizes hajjal. Engem egyből kirázott a hideg, de valahogy egyből melegem lett.
Becsuktam magam mögött az ajtót és próbáltam kevésbé zavarban lenni, mint amennyire voltam.

• Te mit keresel erre? - kérdeztem mosolyogva.

Max beletette a könyvjelzőt a kötetbe, majd becsukta és az éjjeliszekrényemre tette.

• Azt hiszem, téged.

Gondoltam egyet és remek ötletem támadt. Eddig Max hozott mindig kellemetlen állapotba azzal, hogy megpróbált csókolni és aztán mégsem tette, ezért úgy döntöttem, hogy visszaadom neki azt, amit tőle kaptam. Csak egy kicsit felspékelve Jaycee módra.
Leültem Max mellé, majd lassan fölé hajoltam. Óvatosan megpusziltam az ajkát, majd a mellkasát kezdtem simogatni. Igazából borzasztóan izgultam, hogy bénának fogok tűnni, hogy valamit rosszul csinálok, de elnézve szerelmem arcát, a lehető legtapasztalatlanabb szűz létemre is tökéletes munkát végeztem. Főleg amikor megfogtam a törölköző becsavarását és kibontottam. Természetesen volt rajtam fehérnemű és melltartó is, de mivel a pántot leszedtem az utóbbiról, ez a törölköző alatt nem látszott. Max pedig nyilván nem birtokolt soha életében röntgenszemeket.
Először le volt döbbenve, viszont amikor meglátta, hogy nem vagyok meztelen, zavarodottan, halkan nevetni kezdett, fejét a kezébe temette. Én is elnevettem magam, közöltem vele, hogy most visszakapta mindazt, amivel engem szívatott, majd leszálltam róla.
A törölközőbe csavartam a hajamat, amíg kerestem egy nadrágot és egy hosszú ujjút. Zoknit is húztam a lábaimra mert kezdtem úgy érezni, hogy lefagytak. Ezután elővettem a hajszárítót, majd jobb ötletem támadt. Istennő vagyok, uralom az elemeket, csak megtudom szárítani a hajamat erre használatos gépezet nélkül is!
Leültem az íróasztalom előtti forgószékre és koncentrálni kezdtem. Most nagyon fontos volt, hogy odafigyeljek, mert nem akartam felgyújtani a hajamat. Elég érdekesen néztem volna ki kopaszon.
Hamarosan érezni kezdtem, főleg az arcomnál, hogy egyre melegebb körülöttem a levegő. Pár másodpercre rá megérintettem a hajamat és teljesen megszáradt. Ujjongva felugrottam, de még időben leállítottam magamat, mielőtt sikoltozni kezdtem volna.
Gyors megfésülködtem, majd visszamentem az ágyamhoz és leültem Max mellé. Boldogan vigyorogtam és rajta is láttam, hogy büszke rám. Néha olyan érzésem volt, hogy 16 éves vagyok. Talán azért, mert ez a jelentős év szinte kimaradt az életemből, én pedig be akartam pótolni.

• Nem megyünk el valahova? - kérdezte Max.

• Hova szeretnél? - kérdeztem.

• Bárhová. Sétáljunk egyet, most már nem számít, hogy ki tudja és ki nem, hogy együtt vagyunk.

Az ajkamba haraptam. Ez eddig rendben van, de én még mindig nem akartam, hogy a szüleim megtudják. Igaz, a legfontosabb az volt, hogy Scarlett ne tudjon rólunk, mégis valahogy ő tudta meg a leghamarabb. Aztán Sage is sikeresen lebuktatott minket, nem akartam, hogy anyámék legyenek a következők. De nem tudtam, hogy mit mondjak, nem akartam megbántani Max-et.

• Rendben – feleltem. - De a bejárati ajtó felől közelítsd meg a házat, kérlek.

Max elmosolyodott, lágyan megcsókolt, majd kimászott az ablakon. Én addig felvettem még egy vastagabb cipzáros felsőt. Miközben résnyire nyitott ajtón át hallgattam, hogy „megérkezett” Max és engem keres, anyukám pedig azt se tudja, merre van a feje, majdnem elnevettem magamat. Gyors becsuktam az ajtót és vártam, hogy jelezze, megjött a vendégem. Eközben szinte egyszerre felhúztam a cipőimet a lábamra. Kíváncsi voltam anya reakciójára.
Kopogott, majd izgatottan beugrott és becsukta maga mögött az ajtót.

• Itt van Max! - hangját próbálta elfojtani, ezért elég visítós hangja lett.

• Hallottam – nevettem.

Anya izgatottan toporogva ült le az ágyam szélére.

• Akkor ti együtt vagytok?

Elmosolyodtam. - Azt hiszem, igen.
Hálát adtam az égnek, amiért nem járt örömtáncot anyám és nem hívta egyből apámat. Bár tudtam, hogy amint kiteszem a lábam az ajtón, ez lesz az első dolga.
Igaz, nem akartam közölni vele, de tudtam, hogy Max számára ez fontos és úgy éreztem, érte meg kell tennem. Ezt az áldozatot igazán meghozhattam érte.
Egy kicsit újra egyedül maradtam a szobámba, addig még egyszer megfésülködtem és előkerestem a rágómat, amit valamelyik nadrágom zsebében hagytam.
Kinyitottam az ajtót és pironkodva odalépkedtem a többiekhez. Max az egyik fotelben ült, narancslevet iszogatott, anyám pedig úgy sertepertélt a konyhában, hogy lelőni nem lehetett volna.
Az istenem kiitta a poharát, majd letette a munkaasztalra.

• Köszönöm az üdítőt Mrs. Brown – mondta udvariasan.

Anyám egyből a pohárért kapott és a mosogatógépbe tette.

• Semmiség. És szólíts nyugodtan a nevemen.

• Rendben Katherine – mosolygott Max.

Intettem anyának, majd kimentünk a házból. Addig sikerült visszatartanom a nevetést, de ahogy kiértünk az utcára, már nem bírtam magamba fojtani. Hihetetlen volt, hogy így viselkedett anyám. Tényleg azt hitte, hogy leszbikus vagyok, vagy mi? A legtöbb anya örül, ha a lányának van barátja, de nem ujjong és szedi szét majdnem a lakást örömében!

• Jay, ne csináld már! - nevetett Max.

• De ez annyira nevetséges! Látott engem valaha is lányok után nézni? - kérdeztem, röhögőgörcstől szenvedve.

• Nem hiszem, de hé, nyugodj meg – szerelmem már azon nevetett, hogy én nevettem.

Igaz, megint felborult a napirendem, de most először egyáltalán nem bántam. Olvasást terveztem az este további részére, de volt egy olyan érzésem, hogy a Max-el való lógás sokkal élvezetesebb lesz.