Az ébresztő hangja még sosem volt ennyire utálatos a számomra. Ágyban akartam maradni, a legelvetemültebb énem sem akart felkelni és suliba menni. De tudtam, hogy muszáj, hiszen ezen is túl kellett esni. Biztosra vettem, hogy az egész iskola tudomást szerzett a történtekről. Így hát kinyomtam az ébresztőt, majd kimásztam az ágyból, utam a fürdőszobába vezetett. Kellemesen hideg vízzel leöblítettem az arcomat, hogy segítsen felébredni.
Hidegfront vonult el a térségünk felett, így ezen a reggelen se sütött a nap, szürke felhők tették egyenletessé az égboltot. Mintha villámlást is láttam volna az ablakomból kinézve, de mivel dörgést nem hallottam, nem voltam benne biztos. Vagy csak olyan messzi járt, hogy nem lehetett hallani.
Farmernadrág, hosszított felső, tornacipő díszelgett rajtam, pánttal stabilizáltam a hajamat.
A szokásos sminkemen ezentúl se változtattam, maradt az alapozó, a szempillaspirál és a szájfény.
Anyát délelőtti műszakra osztották be, ezért képtelen voltam elviselni apám által elkészített reggelit. Mi tagadás, ő nem szakácsnak vagy feleségnek készült.
Will olyan hamar eltűnt, ahogy csak lehetett. Apa azt mondta, hogy osztálykirándulásra mennek. Érdekes, hogy ennyire nem tudtam mostanában semmiről sem, ami az öcsémmel volt kapcsolatos.
Így hát ketten maradtunk otthon. Ő újságot olvasott és kávézott, én pedig a reggelimmel bajlódtam.
Nem telt el öt perc sem, kopogtattak. Felálltam a székről és a bejárathoz siettem.
Max állt az ajtóban, táskáját csak az egyik vállára kapta fel. Édes félmosolyra húzta a száját, amitől pár pillanatra elkalandoztak a gondolataim, de gyorsan összeszedtem magam.

• Egy perc és készen vagyok – mondtam. - Gyere be addig.

Max bólintott, majd követett engem a konyhába. Apával kezet fogtak, majd a boltívnek támaszkodva megvárta, míg összeszedem magam. Elpakoltam, a tányért a mosogatógépbe tettem, letöröltem az asztalt, majd a fürdőszobába siettem és megmostam a fogaimat. Újból kezdhettem előröl a szájfényezést. Megigazítottam a hajamat, el is készültem.
Felkaptam a hátamra a táskámat, majd jeleztem Max-nek, hogy indulhatunk. Elköszöntünk apától, aki indulás előtt még utánam szólt, hogy ne keveredjek bajba. Visszakiáltottam neki, hogy rendben van, majd becsuktam magam mögött az ajtót és elindultam Max után.

• Köszi, hogy kiálltál mellettem – hálálkodtam neki.

• Ne haragudj, éni igazán nem akartam beleszólni ebbe közted és apukád között – védekezett.

Értetlenül néztem rám, majd leesett, hogy azt hitte, hogy az előbb történtekre gondoltam.

• Nem most. Az éjjel, álmunkban magyaráztam.

Max elmosolyodott, majd éreztem, hogy finoman megsimította a kézfejemet.

• Igazán nincs mit – felelte.

Az út további részét csendben tettük meg. Egyikünk sem szólt egy szót sem, és hogy őszinte legyek, megint elkalandoztak a gondolataim. Mindenkinek szokott olyan lenni, hogy egy szeretett személlyel ábrándozik, különböző szituációkban gondolja el magukat. Hát én is ezt csináltam.
Kíváncsi voltam, hogy vajon ő is szokott-e ilyet csinálni, de úgy döntöttem, hogy ezt inkább nem kérdezem meg tőle, vagy legalábbis nem akkor. Így is fel kellett készülnöm minden esetre, ami az iskolában történhet. Nem akartam az önuralmamat elveszteni ábrándozás miatt.
Ahogy megláttam a suli épületét, a gyomrom görcsbe rándult. Átjárt az idegesség és valamilyen szinten a félelem. Max úgy állt mellettem, mint egy biztonsági őr. Láttam rajta, hogy árgus szemekkel figyel mindenkit, aki elhaladt mellettünk, vagy rám nézett. Jól esett a gondoskodása.
A B. bejárathoz sétáltunk, szándékosan nem akartunk elől menni. Így legalább elkerülhettük a túlzott figyelmet, vagy megvolt rá az esélyünk, hogy elkerüljük.
De Scarlett nem akarta, hogy így történjen. Éppen csak beléptem az ajtón, máris a figyelem középpontjában éreztem magamat. Rengetegen álltak a szekrényeknek, falnak, lépcsőkorlátnak támaszkodva, mindenki bárgyún vigyorgott rám. Hát persze, Scarlett barátai és barátnői.
Max egy pillanatra ledermedt, majd úgy láttam, hogy rögtön megüt valakit, ezért óvatosan rámosolyogtam, majd jeleztem, hogy csak lazán. Elindultunk befelé, amikor kijött az egyik teremből Scarlett. Az orra be volt kötve, de gonosz mosolyát így sem lehetett nem látni.
Odajött hozzánk, egészen közel. A legbosszantóbb az volt, hogy végig úgy beszélt, hogy mindenki hallja. Mit is vártam, hisz az lett volna a csoda, ha nem így történne!

• Remélem élvezted a rendőrök társaságát, te bűnöző – hangja merő adta gúny volt.

Elhúztam a számat. Nem bírtam ki, hogy ne válaszoljak vissza neki.

• Én bűnöző? - kérdeztem. - Te mi vagy, ha én vagyok a bűnöző?

• Én pontosan tudom, hogy ki vagyok – felelte. - És tudod magadról, hogy te ki vagy?

Bólintottam. Az utóbbi időben egyre jobban tisztában lettem vele.
Scarlett Max felé fordult. A szívem szinte a torkomban dobogott, mert kíváncsi voltam, hogy mire készül. Vártam volna, hogy valami ostobaságot mondjon. De nem így volt.

• És te, tisztában vagy az oldallal, amelyen állsz? - kérdezte, majd a lehető leggúnyosabb, legkegyetlenebb hangján folytatta, valamivel halkabban. - Godfrey!

A lábaim földbe gyökereztek, de nem csak nekem. Max ugyanígy reagált a hallottakra.
Scarlett látva, hogy mekkora hatást ért el a szavaival, önelégülten, felemelt fejjel sétált el a barátaival. Én még mindig döbbenten néztem egyenesen előre, ajkaim lazán elváltak egymástól. Úgy éreztem, hogy mozdulni sem tudok. Teljesen leblokkoltam.
Max szavai ébresztettek fel az ámulatból. Csak azt suttogta, hogy kövessem, majd a hátsó bejáraton át kivezetett a kazánházhoz, ahol jelenleg nem volt senki. Bementünk, felkapcsoltuk a villanyt és becsuktuk magunk után az ajtót. Csak reménykedni tudtam, hogy nem látott meg minket senki. Az csak újabb pletykákat indított volna el, és már így is elég sok volt körülöttem.

• Honnan tudja? - tettem fel a legfontosabb kérdést.

• Fogalmam sincs – felelte dühödten Max. - De mindenféleképpen szólnunk kell erről a többieknek! Nekik is tudniuk kell!

• Szerintem már tudják – mondtam.

Max pár pillanatig engem nézett, majd óvatosan magához ölelt. Izmos karjai között elvesztem, egy pillanatig még levegőt venni is elfelejtettem. Pedig akartam, mélyen magamba szívni férfias parfümének illatát. Ezért is emlékeztettem magamat: „Jaycee, levegőt!”
Hamarosan éreztem, ahogy Max puha ajkai körbejárták a nyakamat. Kellemesen kirázott tőle a hideg és sűrűbben kezdtem venni a levegőt. Nem értettem, hogy mi történik, csak átadtam magamat az érzésnek. Annyira új volt nekem. És lehengerlő.
Aztán csókolózni kezdtünk. Ő a kezei közé fogta az arcomat, én pedig kivételesen hagytam magamat szeretni. Ez a ritka alkalmak közé tartozott. Életemben nem tettem még ilyet.
Csak akkor vettem észre, hogy kinyílt az ajtó, amikor a kinti fény megvilágított minket. Ijedten néztem az ajtó irányába, de szinte azonnal felismertem az illetőt.

• Sage! - kiáltottam.

• Ezt nem hiszem el – motyogta jól hallhatóan.
  

Egyből ott termettem mellette és próbáltam volna magyarázkodni, de nem hagyta. Majdnem befogta a füleit is, de időben elkaptam a kezeit. Meg kellett beszélnünk, nem hagytam, hogy lelépjen.
Szemeibe nézve láttam a lepődöttség, a csalódás, a szomorúság lángjait. Nem hittem volna, hogy ennyire nem fog neki tetszeni, ha Max és énközöttem kialakul valami. Hiszen eddig állandóan vele piszkált, hogy milyen helyes, hogy milyen jól illenénk egymáshoz, erre amikor tényleg így alakulnak a dolgok, egyszerűen kibukik! Ez így egyáltalán nem jó! Mi lesz most?