Eleinte minden rendben volt, az első két óra tökéletes nyugalommal telt el. Dolgozatot írtunk angolból és feleltetve lettem az egyik történelem tételből. Ahhoz képest, hogy nem igazán készültem egyikre sem, szerencsém volt. És persze, mindig jól jött, ha Sage ült mellettem. Olyankor tudtunk egymásnak segíteni, hiába mentünk volna többre azzal, ha mindketten tanulunk. Nekem azért ennél sokkalta fontosabb feladatom volt, minthogy bemagoljam az angol irodalmat.
Ahogy kicsengettek nagyszünetre, kimentünk az aulába. Korábban már megbeszéltük Max-el, hogy semmi feltűnősködés, hogy együtt lógunk, hiszen Delaney számára bármi feltűnő lehet. Így ő az aula másik felében dumálgatott néhány haverjával, időnként felém nézve, én pedig az egyik padon ültem, mellettem a legjobb – és az egyetlen – barátnőmmel.
Sage épp arról mesélt, hogy mit megszenvedtek a legutóbb Chris-el. Figyeltem rá, mert amúgy sem volt jobb dolgom és tényleg érdekelt a szerelmi élete, amikor elhaladt előttünk Scarlett a követőivel.
Láttam a szemeiben a lángot, valahogy annyira egyértelművé vált, hogy miért volt ő a tűz istennője. Hiszen az egész elemében olyan, mint a tűz. Vad és veszedelmes. Erre bármikor magamtól is rájöhettem volna, ha több figyelmet szentelek rá. Ez nem jutott eszembe, mielőtt ő maga be nem vallotta nekem az igazságot. És azóta is – szinte mindig – gonosz mosollyal, gyilkos szemekkel bámul, tekintetéből ki lehet venni, hogy alig várja a születésnapomat.
Amikor megálltak a barátnőivel, észrevettem, hogy előbb rám néz, majd mögém. Ekkor vettem észre, hogy fura illatokat érzek a hátam mögül. Csak ekkor vettem észre, hogy a függöny alja elkezdett égni és egyre kúszott felfelé. El akartam állítani, de Sage már jelezte is, hogy nem csak ott ég, hanem a tetején is, ami miatt a legközelebbi ablak függönye is lángra kapott.
Felugrottunk a padról és kiabáltam, hogy tűz van. Pont ekkor lobbantak be rendesen a függönyök, nem is egy, már az összesre átmentek a lángok, így az egész aula üvöltéssel lett tele.
Megszólalt a tűzjelző, a tanárok megjelentek és mindenki rohant ki az udvarra. Én azonban földbe gyökerezett lábakkal néztem ellenségemet és próbáltam megérteni, hogy miért tette ezt. Jobb ötletem annál azonban nem volt, minthogy rám akart ijeszteni. De azt csinál, amit akar. Attól, mert gonosz a tekintete, attól, mert az egész lénye gonosz, még nem lesz hatalmasabb nálam. Sage és Max ekkora tudtak keresztülrohanni a tömegen és elkezdtek a kijárat felé tuszkolni, hogy menjünk már ki. Nem sokkal mögöttünk ott jött Delaney is, tanári kíséretben.
Amikor kiértünk az udvarra, már lehetett hallani a tűzoltó kocsi szirénázását a közelben. Hamarosan meg is jelent, bekanyarodott az udvarra és a tűzoltók megkezdték a munkájukat.
Idegességemben nem tudtam koncentrálni, pedig én magam is könnyen megállíthattam volna a tüzet. Most azonban túl zaklatott voltam ahhoz, hogy bármit is tegyek. Ezt Max és Sage is észrevették, ezért nem is szóltak semmit sem, csak figyeltek.
Scarlett elégedettséggel nézte az általa okozott káoszt, én pedig dühömben majdnem nekiugrottam. Épp elindultam volna, amikor éreztem Max erős karját az oldalamon, amivel visszatartott.
Halkan hallottam hangját, ahogy azt suttogta, „ne”.
Türtőztettem magamat és próbáltam elterelni a figyelmemet, de a káosz miatt nem tudtam másra figyelni. Csak akkor szólaltam meg, amikor névsorolvasás volt, hogy mindenki ott van-e.

A délelőtt további része úgy tűnt, hogy ne is akar eltelni, egészen ebédig kész agytépés volt minden. Ezzel a húzásával Scarlett nagyon felidegesített, legszívesebben abban a pillanatban nekirontottam volna, mivel ő is istennő, az erőmmel nem tudtam volna rá hatni, csak a környezetére.
Ebédnél Sage és én külön ültünk Max-től, de feltétlenül úgy foglaltunk helyet, hogy láthassuk egymást. Éppen csak piszkálgattam az ételt, valahogy nem volt gusztusom ahhoz, hogy megegyem.

• Jay, ne emészd már magad – szólalt meg Sage. - Pont ezért csinálta!

Bólintottam és letettem a tálcámra a villát.

• Tudom, de annyira bosszantó, hogy nem tudok ellene csinálni semmit!

• Majd fogsz, ha eljön az ideje! Ne várd annyira!

Hátradőltem a szék támlájára, karjaimat összefontam a mellkasom előtt.

• Nem tudom nem várni! Szeretnék már túl lenni ezen! - mondtam.

Sage egy kis ideig csendben maradt, egy pár percig azt hittem, hogy csak nem szeretné folytatni a témát. De aztán láttam rajta, hogy tépelődik, ezért sejtettem, hogy valamit meg szeretne kérdezni, vagy még beszélni szeretne tovább a témáról. És mivel ő elég nagy szájú általában, a szívem mélyén éreztem, hogy komoly dologról akar beszélni, másképpen már rég elmondta volna, hogy mi az, ami bántja. Sokszor annyira kiszámítható, mindig lehet tudni, mire gondol.

• Jay, én... nem akarom, hogy ez az egész rosszul süljön el – szólalt meg, maga elé bámulva.

Nagyot dobbant a szívem, mert pontosan tudtam, hogy mire gondolt: nem akarja, hogy meghaljak.

• Ne aggódj Sage, nem hagyom, hogy bármi rossz történjen. És ne feledd, Max is itt van.

A barátnőm bólogatott, de könnyekkel teltek meg a szemei.

• Mi lesz, hanem sikerül? - kérdezte halkan. - Nemcsak az életemet veszíthetem el, hanem a világ legjobb és legkülönlegesebb barátnőjét is!

Már nekem is könnyesek lettek a szemeim. Belegondolni is rossz volt abba, hogy meghalhatok, de most, hogy Sage még jobban fölnyitotta a szemeimet, még rosszabb volt ez az egész helyzet.
A kezeimet ökölbe szorítottam, mert legszívesebben ordítottam volna egy hatalmasat. Most azonban jobbnak láttam, ha a hatalmas feszültséget, ami bennem tombolt, inkább a kezembe vezetem le.

• Pont ezért fogok még többet beleadni – mondtam határozottan. - Nem hagyom, hogy mindez megtörténjen! Nem hagyom, hogy átvegye felettem az irányítást!

Sage megpróbált elmosolyodni, de egy könnycsepp lefolyt szép arcán. Felkapta a szalvétát, amit az ebédje mellé kapott, abba törölte meg a szemét. Ez az egész még jobban összehúzta a szívemet.
Magamban eldöntöttem, hogy nincs több laca-faca, most már tényleg komolyan kell venni minden. Az edzéseket, az erőmmel való bánást, mindent. Rengeteg élet múlik rajtam.

Ebéd után az utolsó óránk testnevelés volt. Nagyjából már rendbe jöttem, kevésbé voltam ideges, ugyanis az utóbbi órákban csak egyetlen egyszer láttam Scarlett-et, az is pontosan elég volt, még sok is. Nem találtam jó ötletnek, hogy ennél többször találkozzunk egymással.
Sage és én az öltözőben készülődtünk az órára. Átöltöztünk, megfésülködtünk, befújtuk magunkat és még csengő előtt bementünk a tornaterembe.
Még nem voltak bent sokan, a legtöbb ember még akkor indult be az öltözőbe, annyira érdekelte őket, hogy késnek-e vagy sem az utolsó óráról. Egy-két ember el is lógott.
Éppen csak leültünk a barátnőmmel az egyik padra, amikor megjelent Scarlett és két barátnője. Úgy voltak kiöltözve, mintha sport divatbemutatóra érkeztek volna, nem pedig tesi órára. Megint fellángolt bennem a düh, amit iránta éreztem és csak tett rá egy lapáttal, hogy pont a túloldalra ültek le, velünk szembe, hogy minél többször teremthessen szemkontaktust közöttünk.
Mély levegőt vettem, hogy lenyugtassam magamat és egy ideig sikerült is, de aztán elkezdődött az óra. Valahogy minden összeesküdött ellenem.
Kézilabdáztunk és úgy lettünk beosztva, hogy Scarlett ellen voltam. Én balátlövő voltam, ő pedig beálló, így sikeresen összetalálkoztunk jó néhányszor. Egy ideig tűrtem, hogy lekönyököl, hogy „teljesen véletlenül” megrúg és ezekhez hasonlók, de amikor a büntetődobást sikeresen elvégeztem és ő a hajamba kapott és hátrahúzta, már tényleg elegem lett.
Üvöltöttem vele – természetesen azt kihagyva, hogy tűzistennő –, majd nekiugrottam és mindketten a földre terültünk. Nem olyan normális verekedés volt, mint amit régen megtanultam, ez csajos volt, legalábbis eleinte. Húztuk egymás haját, hasonlók, de mikor a tanár próbált volna szétszedni minket, ökölbe szorított kézzel kezdtem ütni Scarlett-et.

• Jaycee hagyd abba! - kiabálta a tanár, de ügyet sem vetettem rá.

Egy cseppet mintha elborult volna az elmém, ki is esett a fejemből az egész verekedés. Csak arra lettem figyelmes, hogy leszednek Scarlett-ről, aki gyengén a földön fetrengett, szájából folyt a vér.
Nyílt az ajtó, megjelent az igazgatóhelyettes. Úgy láttam, hogy alapból fontos mondanivalója volt, de ahogy meglátta, hogy valami nincs rendjén, hogy a testnevelés tanár a padlón térdelve a kába lányt ápolta, egy pillanatra hátrahőkölt.

• Hát itt mi történt? - kérdezte.

• Jaycee Brown kikelt magából – mondta kemény hangon a tanár.

• Minden okom megvolt rá! - ordítottam.

Az igazgatóhelyettes rám nézett és a fejét csóválta.

• Amúgy is érted jöttem. Gyere, megyünk az igazgatóhoz.

Az egész tornaterem kihűlt egy másodperc alatt. Döbbenten álltam fel a helyemről és a barátnőmre nézett. Sage tekintete is ugyanolyan értetlen volt, mint az enyém.

• De hát... miért? - kérdeztem.

A férfi közelebb lépett, mintha azt akarta volna, hogy más ne hallja. Mégis normál hangon beszélt.

• A tűzzel kapcsolatban lenne néhány kérdésünk.

Úgy éreztem, hogy összedől bennem az egész világ. A tűzzel kapcsolatban? De hát én nem csináltam semmit! Mondhattam volna azt, hogy Scarlett volt, aki igazából Delaney, egy tűzistennő?
Megtörten sétáltam oda hozzá, de megtorpantam, amikor hallottam, hogy Scarlett nevetni kezdett.
Megfordultam és rohantam volna oda hozzá, sikeresen bele is rúgtam, de az igazgatóhelyettes gyorsan lefogott és kitessékelt a teremből.
Remegő lábakkal, kissé kócosan indultam el az igazgatói iroda felé, mögöttem a helyettessel. Fogalmam sem volt, hogy mit akarnak rám kenni, de féltem. Nem értettem, hogy egyáltalán mi történik körülöttem. De meg kellett tudnom. Éppen ezért nem is lassítottam, inkább gyorsítottam a lépteimen, útba az igazgatói felé.