Nos, véleményem szerint ennél jobb randim nem is lehetett volna. Végül is mindent megbeszéltünk Max-el, jól elvoltunk, elbeszélgettünk, egy kicsit jobban megismertük egymás dolgait. Miközben hazafelé sétáltunk, úgy éreztem, hogy muszáj megjegyeznem valamit.

• Megtennél valamit? - kérdeztem halkan.

• Hát persze. Mi az?

Reméltem, hogy nem fog megsértődni.

• Szeretném, ha egyelőre, csak egy kis ideig nem tudnák mások, hogy együtt vagyunk. Még Sage sem. Kérlek, ez tényleg fontos!

Láttam az arcán, hogy nem szívleli az ötletet, ezért tovább kellett érvelnem.

• Ha Scarlett megtudja, hogy együtt vagyunk, azt is megtudja, hogy te vagy Godfrey. Ezt tényleg nem engedhetjük meg magunknak! Azt kell hinnie, hogy csak én vagyok az ellenfele!

Remek dolgok jutottak eszembe, ahogy ezt végigmondtam, már láttam is, hogy Max felfogta, mennyire fontos, hogy titkolózzunk. Bár én nem csak ezért akartam csendben eltusolni, hogy együtt vagyunk, mert még mindig nem akartam, hogy annyira valóságossá váljon ez az egész. Csak ezt nem mondtam el neki, mert abból nem sok jó sülhetett volna ki.

• Azt hiszem, igazad van. Rendben, akkor egy ideig senki sem tudhatja. De meddig?

Ez volt a legjobb kérdés, amit feltett azóta, hogy megismerkedtünk.

• Ezt én magam sem tudom. Amíg a helyzet úgy kívánja.

Bólintott.

Megérkeztünk a házunk elé, ideje volt elbúcsúznunk egymástól. Már kezdett besötétedni, szóval útközben még azt is ki kellett találnom, hogy séta közben találkoztam egy osztálytársammal, akit elkísértem, hogy vegyen egy ruhát az első randijára. Vicces, mintha saját magamról lett volna szó.

Mindenesetre ez volt a legkézenfekvőbb dolog. És anya biztosan elhiszi, éreztem.

Ahogy megálltunk a ház előtt, elfogott egy furcsa érzés. Eltelt a nap, én pedig magamban azért rimánkodtam, hogy ne mondja ki azokat a szavakat. De ki mondta.

• Azt hiszem, most mennem kell.

Összefacsarodott a szívem. Miért nem tarthat a pillanat örökké?

• Egyre jobban utálom, amikor ezt kell mondanod – feleltem.

Észre se vettem, hogy mit mondok. Egyszerűen csak kimondtam. Ezzel pedig még jobban megmutattam neki, hogy egyre jobban ragaszkodom hozzá. És ahhoz, hogy mellettem legyen.

• Bármikor találkozhatunk, bármikor beszélhetünk – juttatta eszembe Max.

Bólintottam. Ez így igaz.

• Ezért is sajnálom annyira az embereket. Ők nem tehetik meg ezt. Sokkal többet kell szenvedniük ahhoz, hogy azzal lehessenek, akit szeretnek.

Max elmosolyodott, majd odahajolt hozzám és megcsókolta az ajkaimat. Gyors csók volt, de nem is húzhattuk volna el. Hiszen ott álltunk az otthonom előtt. Ott, ahol ha kinéz bármelyik családtagom az ablakon, egyből lebukhatunk. És anya nem tudná tartani a száját. Éppen ellenkezőleg, dicsekedne az egész világnak, hogy van barátom. És kinek a fülébe jutna el? Scarlett-nek!

• Akkor szia – suttogtam.

Megsimítottam Főnök fejét, majd újból Max-re néztem.

Láttam valamit a szemében. Annyira lágy és kellemes volt. Nagyot dobbant a szívem.

• Szia – ismételte.

Nehéz szívvel, de elindultam befelé. Még az ajtóban visszafordultam és figyeltem, ahogy Max eltűnik a látókörömből. Olyan rossz érzés volt elválni tőle.

Kinyitottam az ajtót és beléptem a házba. A szokásos kép tárult elém: anya vacsorát csinált, apa tévézett, Will pedig hol a tévét nézte, hol az előtte lévő újságot, hol anyával beszélt.

• Sziasztok! - köszöntöttem őket.

Igyekeztem minél átlagosabb hangnemet megütni, bár ahogy beléptem az ajtón, tudtam jól, hogy apa egyből az arcomat kutatja. A fenébe is, miért dolgozik magánnyomozóként?

Mindannyian köszöntek, én pedig odasétáltam anyuékhoz. A konyhából remek illat áradozott mindenfelé, kíváncsi voltam, hogy ezúttal mit eszünk vacsorára.

• Hú, jó az illata. Mit csinálsz? - érdeklődtem anyától.

• Görög rakott burgonyát – felelte. - Ma kaptam Samantha nénitől, gondoltam kipróbálom.

Samantha néni anya nagynénje volt. A vérükben volt a főzés iránt érzett szeretet. Én sose tudtam főzni. Vagy lehet, hogy tudtam volna, csak nem próbálkoztam meg vele. Anya nem erőltette, én meg magamtól nem kértem meg rá.

• Akkor átöltözök és jövök is – mondtam.

Éppen bementem volna a szobámba, amikor apa hangja megállított.

• Állj csak meg Jaycee!

Ereimben megfagyott a vér. Mi rosszat csináltam már megint?

• Igen, apa?

Felé fordultam, ő pedig jött velem együtt és betuszkolt a szobámba. A szívem a fülemben dobogott. Megint kezdődik a kikérdezés. Elképzeltem, hogy leültet az íróasztalomhoz, a fejemhez fordítja az asztali lámpámat és kikérdez, mint egy bűnözőt. Ajjaj!

Mindezek ellenére az ágyamra ültem le, apa pedig pontosan mellém. Egyre jobban féltem. Kezdtem attól tartani, hogy eljött az apa-lánya beszélgetés. És milyen jól sejtettem!

• Nézd kicsim, tudom, hogy már 18 éves vagy és valószínűleg sok mindent tudsz már a dolgok menetéről, ezért nem kezdem el azt ecsetelni neked, hogy hogyan fogan meg egy baba... - láttam rajta, hogy zavarban van, de ebből csak még jobban érződött, hogy mennyire rá hasonlítok. - Én csak tudom, hogy már jócskán benne vagy a korban, bár mostanában a tinédzserek már 15 évesen azt hiszik, hogy benne vannak... De a lényeg, hogy nem akarom, hogy bármi rossz érjen, nem akarom, hogy valami tönkretegye az életedet, szóval kérlek, nagyon kérlek, hogy vigyázz magadra, ha annyira közel kerülsz egy fiúhoz!

A kezeit ropogtatta, miközben beszélt. Ezzel jelezte, hogy mennyire ideges. Bár én utáltam azt a hangot, most mégis elviseltem, tekintettel arra, hogy komolyan próbált beszélgetni velem.

• Tudom apa és ne aggódj! Jól neveltél, okosan cselekszem!

Nem is tudtam volna ennél megnyugtatóbbat mondani neki. Sóhajtott egy nagyot és szinte hallottam, ahogy leesett a kő a szívéről és nagyot csobbant a kút mélyén.

• Ennek örülök. Akkor öltözz át és gyere enni!

Feltápászkodott, majd kiment a szobámból.

A hátamra feküdtem, majd a párnába fojtva arcomat nevettem, majd fellélegeztem. Annyira nem is volt rossz, ennél kegyetlenebbre számítottam. De túléltem.

Kivettem a szekrényemből egy térdnadrágot és egy egyszerű otthoni pólót és már át is öltöztem. A hajamat megfésültem, összekötöttem egy gumival és készen is lettem.

Már indulhattam is vacsorázni. Csak azért imádkoztam magamban, hogy ne jöjjön fel szóba vacsora közben Max. Akkor oda lett volna a tervemnek, hogy nem tudhatja senki sem, hogy együtt vagyunk. Jobb esetben is pirultam volna. Pirulás=lebukás.