Egyre jobban kezdtem gyűlölni Maxet. Állandóan zavarba hozott, sose éreztem úgy a közelében, hogy minden rendben van. Ha csak meg láttam, furcsa érzések öntöttek el. De ami a legjobban idegesített, az az örökös tesztelése volt. Állandóan úgy tett, mintha meg akarna csókolni és amikor látta, hogy megengedném, már el is irányította a mozdulatsort. Pont ahogy most is.
Mivel nem történt semmi, kinyitottam a szememet. Max levett egy szempillát az arcomról és azt vizsgálgatta, én pedig értetlen tekintettel bámultam rá. Idegességemben megint elpirultam, éreztem, hogy felforrósodott a fejem. Halálosan ciki pillanatok voltak. Terelnem kellett valahogy a témát, de Max megelőzött. Valahogy mindig megelőzött.

• Mi történt? - kérdezte.

Tudtam jól, hogy Scarlett, azaz Delaney története érdekelte, így hát nekikezdtem a mesélésnek.

• Tudod, Mrs Preston apukám munkatársa volt és elhívtak minket vacsorára. Scarlett megmutatta nekem a szobáját és bevallotta, hogy ő Delaney.

Pár pillanatig csak maga elé bámulva hümmögött. Kíváncsi voltam, hogy mi járhat a fejében, hogy támadt-e valami ötlete, ahogy eddig általában. Most viszont nem szólt semmit, amíg nem kértem rá.

• Mutatott valamit az erejéből? - érdeklődött.

• Felgyújtott valami papírt – feleltem.

• Erősnek találtad?

• Inkább magabiztosnak.

Max megint elkezdte a hümmögést, maga elé bámulva, mélyen eltűnődve. Engem azonban ez roppant módon idegesített, nem tudtam ülve maradni. Felálltam az ágyról, a távirányítóért mentem és amíg Max magában gondolkodott, szétnéztem a csatornák között.
Volt ott mindenféle. Sport, zene, rajzfilm csatorna és olyanok is, amiken egész nap szinte csak filmek mentek, mint például az HBO. De amikor tovább kapcsolgattam és egy pornó adót hozott be, ijedtségemben eldobtam a távirányítót, amiből kiestek az elemek és begurultak az ágy alá. Na mármost épp ment valami film rajta, javában szexeltek az emberkék, én pedig egyből a szám elé emeltem a kezeimet. Pont láttam az asztalon lévő tükörbe, hogy mennyire vörös lett megint a fejem.
Max azonban teljesen hűvösnek látszott. Lassan odasétált a tévéhez, lejjebb vette a hangot és visszaült az ágyra. Nem érdekelte, hogy milyen csatorna, nem hajolt le az ágy alá felvenni az elemeket, egyszerűen csak halkabbra vette és tovább gondolkodott.
Így hát nekem kellett megtennem azt, amire ő nem volt hajlandó. Hasra feküdtem a parkettán és benyúltam az ágy alá az elemekért. Pont elértem őket, amikor hallottam, hogy léptek közelednek a szoba ajtaja felé, így hát reakcióképpen bemásztam én magam is az ágy alá. Jól tettem, ugyanis abban a pillanatban benyitott valaki a szobába, akiről kiderült, hogy Max anyukája.
A srác egyből felpattant az ágyról, megpróbálta kicsukni a tévét a távirányítóval, de elemek híján nem sikerült neki, az anyukája pedig majdnem olyan zavarban lett, mint én.

• Jaj Maxi drágám, ne haragudj! Nem tudtam, hogy... filmezel!

A kezemet a számra tapasztottam, hogy ne nevessem el magamat hangosan. A mama nem találta a szavakat a csatorna tartalmának megtekintésére, ezért a „filmezel” szót használta. Max pedig már ugrott is és kikapcsolta a tévé gombját a képernyő alatt, végre őt is zavarba hozhattam valamivel.

• Én nem néztem anya! Én csak... ráültem a távirányítóra, amikor... berontottál.

Immáron mindkét kezemet a számra tapasztottam és vártam a folytatást. Kíváncsi voltam, hogy mi minden fog ott történni, hogy mennyi ideig fognak még erről beszélgetni. Max képébe akartam nevetni, hogy végre ő is érezze magát annyira kellemetlenül, mint én azóta, hogy a szobába teleportáltam. Azóta folyamatosan azt éreztem. Csak néha felerősödött.
Miután megbeszélték, hogy Max nem nézte a csatornát és az anyukája is csak a szoba közelében járt és be akart nézni, hogy minden rendben van-e, végre befejezték a beszélgetést, jó éjszakát kívántak egymásnak, én pedig megvártam, míg becsukódott az ajtó.
Végre előmászhattam, kezeimben az elemekkel. Max ott állt az ágya és a tévéje között, majdnem annyira rákvörös fejjel, mint az enyém volt, amikor a csatornára kapcsoltam, én pedig tökéletesen elégedett voltam a végeredménnyel. Nem mondhatni, hogy kiegyenlítettem, de már sokkal jobban éreztem magamat. Felvettem az ágyról a távirányítót és beletettem az elemeket, majd Maxre néztem jelezve, hogy igazán mondhatna valamit, ami Scarlett-el kapcsolatos.
Ő pedig, mintha két napig megállás nélkül túrázott volna, kiterült az ágyán és nagy levegőt vett.
Leültem mellé és hagytam, hogy nagyjából elfelejtse a történteket. Érdekes srác volt egyébként. Egy lánynak mutogatta a fenekét, egy félig-meddig ismeretlen lánynak, viszont amikor az ő egyetlen édesanyja belépett hozzá a szobába, amikor épp olyan filmet „nézett”, egyből halálra szégyellte magát. Én nem ezt tartottam kellemetlenebbnek.

• Ez húzós volt – fújt egyet.

Elmosolyodtam és próbáltam egy kicsit vigasztalni.

• Ugyan, hiszen ő is annyira zavarban volt, mint te.

Max felült az ágyon és felém fordult.

• Én nem voltam zavarban – tagadta.

Nem hiába, a férfiak sosem szerették bevallani a gyengéiket. Nem arra találták ki őket.

• Nem úgy tűnt – vágtam vissza.

• Csak attól féltem, hogy nem bújsz be az ágy alá és anya meglát!

Ez a mondat nem kimondottan pofon volt, de eléggé váratlanul ért. Ezt a srácot tényleg nem hozza semmi sem zavarban? Kíváncsi voltam, hogy akkor is így viselkedett volna, hogyha ténylegesen nézte volna azt az adót. Biztos voltam benne, hogy akkor más lett volna a véleménye.

• Nem értelek – ráncoltam a homlokomat.

Max megfogta a kezeimet és szembe fordult velem.

• Gondolj csak bele! Nemsoká fél 12, én itt fekszem egy szál nadrágban a szobámban, pornócsatornát nézve és a földön fekszik Jaycee Brown, akinek csak a feneke látszik ki az ágy alól. Szerinted milyen hatást keltett volna, ha anya ezt látja?

Nem akartam belegondolni, de mégis sikerült és ennek hatására – na meg annak, hogy Max meleg kezeivel az enyéimet fogta, félmeztelen volt és nagy barna szemeivel az én tekintetemet kereste –, sikerült megint elvörösödnöm. Legszívesebben már pofon csaptam volna magamat.

• Miért csinálod ezt állandóan? - kérdezte Max.

• Mit csinálok? - kérdeztem vissza.

• Színt váltasz. Ilyen csodaszép, rákvörös leszel. Mi hoz mindig zavarba?

Hirtelen nem tudtam mit felelni, de rövid gondolkodás után mégis rávágtam.

• Te!

Amikor kimondtam, kezdtem úgy érezni, hogy több ideig kellett volna gondolkodnom ezen a válaszon. Max azonban nem lepődött meg, sármos félmosolyra húzta a száját, majd felkelt az ágyról és odasétált az ablakhoz. Én csendesen néztem utána és vártam, hogy mondjon valamit.
Nem kellett volna ezt várnom. Olyan dolgot mondott, ami az idegeimre nagy hatással volt.