Teljesen le voltam döbbenve, fogalmam sem volt, hogy mit szóljak. Az agyam azt üvöltötte, hogy tagadjak, tagadjak és tagadjak, de nem tudtam, hogy mit kellene csinálnom. Pont ezért hallgattam az eszemre. Mi mást tehettem volna, ez volt a legjobb ötlet?!

• Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz – vágtam rá.

Scarlett nevetve eloltotta a tüzet és közelebb lépett hozzám.

• Dehogynem tudod! Azt hitted, hogy nem észlelem a kis dühkitöréseidet? Mennyi mindent elrontottál az utóbbi években és majdnem lebuktattad magadat! Nem volt nehéz rájönnöm, hogy végre megtaláltalak!

A szívem vadul vert, a pulzusom az egekbe szökött. Szinte éreztem, ahogy dobban a nyaki ütőerem, ahogy rájöttem a dolgok lényegére, hogy rájöttem, hogy kivel is állok szemben.
Nem színleltem tovább, mert tudtam jól, hogy semmi jóra nem megyek vele. De legalább most már mindennel teljesen tisztában voltam, nem kellett tévhitben élnem, nem kellett attól tartanom, hogy a legnagyobb ellenségem titokban, lesből támad rám. Nem kellett félnem ettől.

• Delaney – suttogtam.

Scarlett, vagyis Delaney elmosolyodott és gonoszan nevetett.

• Tudtam hogy eszedbe jutok.

Mérgesen forgattam a szemeimet. El tudnám valaha felejteni, amikor miatta kellett leszállnom a földre? Nevetséges egy állítás volt.

• Miért árultad el magad? - kérdeztem.

Delaney helyet foglalt az egyik roppant csicsás székén, keresztbe tette lábait, mint valami dáma. Szerintem inkább szánalmas volt, de tekintettel a helyzet komolyságára, igyekeztem nem arra gondolni, hogy mennyire gyűlölni való ez a nő.

• Mert biztos voltam benne, hogy te vagy Glyniss. És azt akartam, hogy érezd a fenyegető veszélyt, ha a közeledben vagyok.

Összefont karokkal álltam, egyik lábamra támaszkodtam, a csípőmet kifelé toltam. Nevetni támadt kedvem, de csak egy lenéző mosolyt küldtem ellenségem felé. El se tudtam hinni, hogy itt állok Delaney-val egy szobában, hogy ebben a pillanatban elszabadulhatna minden, hogy akár itt és most elintézhetnénk ezt a dolgot. De tudtam, hogy Delaney úgysem harcolt volna ellenem, hiszen neki a teljes ereje, plusz az enyém is kellett. Még csak ki sem használta volna a helyzetet, hogy bármiféleképpen is bánthat. Akkor ő se kaphatott volna világuralmat. Vagy éppenséggel a természet felett uralmat. Ezt pedig semmiképpen nem akarta kockáztatni.

• Én csak szánalmat érzek, ha a közelemben vagy, nem félelmet – feleltem.

Azt hiszem, ez ilyen versengés volt köztünk, hogy melyikünk tudja jobban szánalmasnak mutatni a másik kinézetét, viselkedését, vagy az egész jellemét. Valamelyikünk egy kicsit mindig jobb volt a másiknál. Jelenleg én vezettem, valahogy úgy láttam, hogy Scarlett nem volt piszkálódós kedvében, de tudtam jól, hogy ez csak most van így. Ha legközelebb találkozunk, megint elő fog törni belőle a versenyszellem és még nagyobb tiszteletet kivívni a barátaitól.

• Hülye dolog volt, hogy utánam jöttél a földre. Így csak még nagyobb veszélynek tetted ki magadat – jegyezte meg Delaney.

• Ha az emberek biztonságban vannak tőled, nem számít, hogy mekkora veszélyben vagyok!

• Ó, milyen jószívű természetanya! Kár, hogy ezzel semmire se mész!

• Azt csak te hiszed. Majd meglátod, hogy mennyivel többre fogok menni, mint te! - vágtam rá.

Mérgesen kiviharzottam a szobából, magára hagyva a tökéletesen elégedett ellenségemet. Még soha az életben nem kívántam jobban, hogy induljunk már haza! Tudtam jól, hogy apát nem tudnám azzal hazacsalni, hogy álmos vagyok, szóval maradt a tettetés, hogy rosszul érzem magamat.
Megálltam a tükör előtt és gyakoroltam egy kicsit, hogy hogyan hitetném el a legkönnyebben a szüleimmel, hogy minél hamarabb hazamehessünk. Elég sápadt arcom volt, amin nem csodálkoztam a történtek után, így pontosan tudtam, hogy nem lesz nehéz eljátszanom a beteget.
Ahogy beléptem a hatalmas ebédlőbe, elém tárult a vidám társaság és az unatkozó öcsém látványa. Próbáltam minél betegebb arcot vágni, aminek láttán anyám egyből felállt az asztaltól.

• Jaj Jaycee, rosszul vagy?

Szerencsére semmi kedvem nem volt nevetni, a tervem pedig a tökéletes úton haladt, így csak játszottam a szerepemet. Egy kicsit felmelegítettem a testemet, hogy valami láz szerűséget produkálhassak, mert jól tudtam, hogy anya úgyis megméri ezt is.

• Igen anya – suttogtam halkan, mintha halálközeli állapotban lennék, eléggé sikeres is volt, pedig csak alig volt erőm beszélni, mert annyira haza akartam már érni.

Már apa is felállt, mindketten odajöttek hozzám, még Scarlett szülei is ijedten meredtek rám.

Anya a homlokomra helyezte tenyerét – ahogy sejtettem –, így már tudtam jól, hogy elkönyvelt a sikerem. William is felpattant a székéről, mivel okos eszével pontosan tudta, hogy indulás lesz hamarosan. És milyen jól tudta!

• Haza szeretnél menni kicsim? - érdeklődött apa aggodalmas hangon.

Bólintottam.
Kicsit rosszul éreztem magamat, amiért elrontottam az estélyüket, de muszáj volt, mert egy percig sem tudtam tovább maradni ebben a borzalmas házban. Tudtam jól, hogy a világ legveszélyesebb személye ott lapul az egyik szobában és én semmit sem tudtam csinálni. Ez borzalmasan bosszantott, ez a teljes tehetetlenség.

• Sajnálom, de azt hiszem mennünk kell – fordult apa a barátai felé.

• Hát persze! Teljesen megértjük – kedveskedett Mrs. Preston.

Anya egészen a kocsiig támogatott, ami felesleges volt, de ő nem tudott róla. A szülők kikísértek minket, majd miután apuék besegítettek az autóba, elbúcsúztak a barátaiktól. Will mellettem ült és közelebb hajolt hozzám, hogy kérdezhessen valamit.

• Ugye nem is vagy beteg? - suttogta.

Óvatosan elmosolyodtam és megráztam a fejemet.

• Nem, csak nem tudtam tovább maradni. De úgy látom, hogy ezzel téged is kimentettelek.

Vidáman bólogatott, majd visszahúzódott a helyére.
Anyáék beültek előre, majd miközben engem kérdezgettek, hogy van-e hányingerem, bekötötték magukat. Apa elfordította a kulcsot a gyújtásban és már el is indultunk.

• Bocsi, hogy elrontottam az estéteket – kértem elnézést.

• Ugyan Jay, ez nem a te hibád. Majd máskor bepótoljuk – nyugtatott apa.

Halványan mosolyogtam, majd nekidőltem az ablaküvegnek és eldöntöttem, hogy mihelyst megszabadulok az aggodalmaskodó szüleimtől, jelzem Maxnek, hogy mit tudtam meg az este.     Biztos voltam benne, hogy nagyon érdekelni fogja.