A hét szépen eltelt, de én a péntektől egyre jobban tartottam. Apáék viszont nagyon izgatottak voltak, legfőképpen apa, de engem nem olyan lázba hozott a találka a Preston családdal. Főleg meg nem Scarlettel. Tudtam jól, hogy meg fogja figyelni, milyen ruhába megyek, milyen cipő van rajtam, hogy van megcsinálva a hajam, voltam-e szoláriumba vagy manikűrösnél. Én viszont egy egyszerű, fekete ruhát választottam, pánt nélkül és körülbelül a combom közepéig ért. Feldobtam egy rózsaszín övvel, amit a mellem alá igazítottam és hozzá a névnapomra kapott, az övhöz hasonló színű, magassarkú cipőt választottam, amin volt egy kisebb masni és a lábujjaim kilátszottak belőle, tehát nyitott orra volt. A hajamat egyszerűen begöndörítettem, kiengedve hagytam. Némi sminket felkentem az arcomra, kilakkoztam a körmeimet, miután szépre reszeltem azokat.
Végezetül beletettem a füleimbe azokat a kissé sikkes fülbevalókat, amiket még apa hozott nekem Angliából. Elégedetten meredtem a tükörre, úgy éreztem, hogy csinos vagyok.
Befújtam magamat a kedvenc parfümömmel, felkaptam a pici, csillogó kis táskámat és indultam is. A többiek is alaposan kitettek magukért, de engem meglátva mind megdicsértek. Anya roppant csinos volt a méregzöld ruhájában. Nagyon fiatalos. Apa és Will jól jártak. Nekik kellett a legkevesebbet foglalkozniuk az öltözetükkel. Bár Will rendesen kiöltözött, apán csak egy fekete nadrág, egy kék póló és egy öltönykabát volt. Imádtam ezt a stílusát, csak ne párosította volna mindig össze a fekete cipőjével. Mindig is utáltam azt a cipőt.
Mindannyian készen voltunk, ezért én már mentem is a kocsihoz, ami kint állt a feljárónkon. Apával egyezett az ízlésünk, mindketten a nagy terepjárókat szerettük. Be is szálltam a hátsó ülésre, majd előkaptam a mobilomat és ameddig a többiek is beültek, írtam egy gyors sms-t Sagenek.
„Épp most indulunk a halál barlangjába. Ha nem kerülnék elő, Scarlett megőrjített a rózsaszín babaházával és öngyilkos lettem! Puszi, Jay.”
Elmosolyodtam és rámentem a küldés gombra. Mivel annyira divatos volt az érintőképernyős telefon, én is kaptam egy ilyet. Visszatettem a mobilt a kis táskámba és figyeltem, ahogy a többiek is elhelyezkednek az üléseken. Apa elfordította a kulcsot a gyújtásban és már indultunk is.
Szinte visszafojtott lélegzettel ültem egy helyben, amit apa észre is vett a visszapillantó tükörből.

• Izgulsz kicsim?

Megráztam a fejemet. Dehogy izgulok! Egyszerűen csak semmi kedvem ehhez az egészhez.

• Ne félj, jó lesz. A Preston család nagyon rendes – szólt közbe anya.

Szinte hüledezni kezdtem. Hogy nagyon rendesek? Ismerik egyáltalán Scarlettet? Ezek teljesen megőrültek! Sose volt rendes és soha nem is lesz.

• Viccelsz? - csattantam fel. - Scarlett Preston a legutálatosabb némber az egész világon!

Természetesen kaptam az ívet. Hogy miért beszélek így szegény kislányról, aki annyira szép és kedves, mindig udvariasan köszön és tisztelettudó stb. Hát ezek nem ismerik jól! Csak tudnák, hogy mi mindent művel a suliban. Övé az egész folyosó, ha valaki ránéz, már hisztizik, hogy mégis mit bámul. Esküszöm, legszívesebben már rég megtéptem volna. Lehet, hogy ezen az estén alkalom adódik erre a tevékenységre. És ha így lesz, én nem fogom bánni.
Amikor megláttam a hatalmas villát, morogtam egyet, mint valami állat. Will meg is bökött vigyorogva, én pedig forgattam a szemeimet. Máris azt a pillanatot vártam, amikor hazaindulunk.
Apu segített kiszállni az autóból, majd csatlakozott anyához. Ők mentek elől, én pedig az öcsémmel mögöttük. Láttam rajta, hogy neki sincs túl nagy kedve ehhez az egészhez, és már alig várta, hogy túl legyünk a sok marhaságon. Neki jobb, elvan egész este a maga csendességében, de engem biztosan kérdezgetni fognak, elvégre ez a végzős évem. Úgyse fogják kibírni, hogy ne jöjjek fel témának. Beleharaptam az ajkaimba. Fogalmam sem volt, hogy mi fog történni.
Miss Preston nagyon nagyon csinos volt. Királykék színű ingét javarészt eltakarta a melléig felhúzott, testhezálló sötétszürke szoknya. Lábán fekete magassarkú volt, nyakában csillogó ékszer.
Kedvesen beinvitált minket a házba és el se tudtam képzelni, hogy a lánya hogy lehet ennyire bunkó és undok, amikor az anyja ilyen visszafogott és mérhetetlenül kedves. Biztos nem rá ütött.
Nem is kell boncolgatnom, hogy milyen fényűző volt a ház. Mindenhol drága csillárok, képek, állandóan jöttek-mentek a cselédek, felszolgálók, hogy minden tökéletes legyen. Nekem ez túl sok volt, én nem szoktam meg az efféle kiszolgálást. Nem is értettem, hogy hogy van minderre pénzük, amikor apa is magánnyomozó, de mégse élünk ennyire fényűzően.
Érdeklődve figyeltem a cselédeket, úgy kapkodtak, mintha valamit elrontanának, mehetnének a kínzókamrába. Kirázott a hideg a gondolattól. Nem tudtam elhinni, hogy Miss Preston ennyire kegyetlen lenne, hiszen olyan kedvesnek és barátságosnak tűnt.
Ahogy beértünk a hatalmas ebédlőbe, elámultam. A csodálatos terítésnek, a gyönyörű bútoroknak és az eszményi látványt nyújtó képeknek egy dolog rontotta el az összhatását: a széken ülő Scarlett.
Haja fel volt kontyolva, legalább öt kiló alapozó az arcára volt kenve. Rúzsa túl élénk volt az arca barnaságához, műszempillái észrevehetően túl nagyok voltak. Amikor felállt és odajött hozzánk, hogy tovább nyalizzon a szüleimnek, megfigyeltem a bordó ruháját, ami alatt valószínűleg fűző volt, azért voltak annyira kinyomva a mellei. A cipője sarka borzasztóan magas volt és olyan érzés volt ránézni, mintha egy cirkuszi bohócot figyeltem volna. Majdnem elnevettem magamat, de csak egy mosolyra futotta. Vagyis csak ennyit engedtem meg magamnak.
Nyalizott egy sort a szüleimnek, amivel még szimpatikusabb lett a szemükben, én viszont átláttam a szitán és a lehető legfeltűnőbben forgattam a szemeimet. Scarlett felhúzta a szemöldökét és lenéző mosolyban részesített. Nem zavart, még egy szemforgatással jeleztem, hogy nem izgat, mint gondol rólam és hogy roppant szánalmas egész lényében.
Leültünk az asztalhoz és jópofiztunk, ahogy szükséges volt. Szívesen lettem volna Will helyében, akkor legalább nem kérdezgettek volna, de nem bírtam elbújni a kérdések elől, így aztán próbáltam minél kedvesebben válaszolni, hogy hangomból ne lehessen kivenni a gúnyt.

• Nos Jaycee, hova mész tovább tanulni? - kérdezte Scarlett apja, aki plasztikai sebész. Már értettem, hogy honnan van pénz a ház fenntartására.

Nem tudtam, hogy mit kellene mondanom. Ezen már sokat gondolkodtam és azt is tudtam, hogy egy ideje a színészet érdekel a legjobban. De nem a színházi, mert azt nem bírnám. Mozifilmekben akartam szerepelni, így hát ezzel foglalkozó iskolákat keresgéltem.

• Még nem tudom – feleltem lágy hangon. - Valami színészeti egyetemre.

Scarlett majdnem felnevetett, csak flegmán nézett, én viszont rá se néztem. Úgy döntöttem, hogy most én játszom a beképzelt libát és még pillantásomra se méltatom a csajt.

• Szép álmok – mosolygott Miss Preston. - Van színész ismerősöm, ha szeretnéd, szólok pár szót az érdekedben.

Ne, csak ezt ne. Nem akartam, hogy ez a család karoljon fel.

• Nekem is vannak színész ismerőseim Keela, én már beszéltem is velük – mentett meg apa attól, hogy bunkón elutasítsam az ajánlatot.

Hálásan néztem apámra, ő pedig visszakacsintott rám. Tudtam jól, hogy nem sok jó származhat abból, ha engem kérdezgetnek, ezért úgy döntöttem, hogy igyekszem nem a középpontba kerülni. Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy ez az este még rosszabb legyen annál is, amilyen.