Tudtam jól, hogy apa nem hiszi el nekem ezt a kis hazugságot. Még hogy éjnek idején kilógok a házból egy dolgozat miatt! Hirtelen jó ötletnek tűnt és anyával el is tudtam hitetni, de apa magánnyomozó. Ő átlát az ilyen ostoba hazugságokon.
Az ágyamban feküdtem, nem volt kedvem kikelni. A telefonom óráját nézve fél 11 múlt néhány perccel. A fal felé fordultam, miközben azon agyaltam, hogy vajon mit mondhatnék apámnak. Ő születésem óta arra tanított, hogy mondjam meg neki az igazat, aztán a munkáját rajtam is gyakorolta. Mindig észrevette, hogyha füllentettem.
Kopogtattak. Nagyot dobbant a szívem. Vajon mit mondhatnék? Semmilyen ötletem nem volt.

• Ébren vagy kicsim? - hallottam apám nyugodt hangját.

• Ühüm.

Nem fordultam meg, de hallottam, ahogy közeledett. Léptei tisztán hallhatóak voltak.
Az ágy mögöttem nehezedett, apa leült. Úgy döntöttem, nincs visszaút. Nem tudok jobb kifogást találni, így hát marad a jó öreg, bevált terv: az igazság...
Megfordultam és felültem az ágyon, törökülésbe. Apa arca komoly volt, nyílt és őszinte. Így hát nekem is annak kellett lennem vele. Még ha nehezen is ment.

• Igaz az, amit Katherinenek mondtál?

Mély hangja arra biztatott, hogy ne hazudjak neki.
Megráztam a fejemet. Nem mondtam ki, hogy nem, de ebből is levette.

• Nézd, én nem várom el, hogy mindenről beszámolj nekem, hisz nemsoká 18 éves leszel.

Jó, hogy emlékeztet rá. Vagy nem leszek, ha Delaney közbelép.
Hagytam, hogy folytassa, közben pedig igyekeztem, hogy gondolataim megmaradjanak magamnak.

• Csak arra kérlek, hogy ne is hazudj. Nem kérem, hogy elmondd, hol voltál és mit csináltál, de ne hozd ránk a frászt. Hiába vagy lassan felnőtt, nekünk örökké a kislányunk leszel, akit meg kell védenünk mindentől és mindenkitől – húzta fel szemöldökét.

• Értem apa – bólintottam.

• Persze, ha el akarod mondani, hogy hol voltál, szívesen meghallgatlak!

• Felejtsd el – mosolyogtam.

Odahajolt hozzám, homlokon csókolt, majd felállt az ágyamról és kiment a szobámból, becsukva maga mögött az ajtót. Ha törik, ha szakad, nem mondom el az otthoniaknak, hogy istennő vagyok. De Sage... olyan jó lenne, ha ő tudhatná! Hiszen annyi mindenben segíthetne és legalább nem is kellene azt játszanunk Maxszel előtte, hogy utáljuk egymást. Nem mintha nem úgy lenne! Vagyis én utálom Maxet, azt nem tudom, hogy ő kedvel-e engem, de nem is érdekel. Mindegy! A lényeg azon van, hogy Sagenek mihamarabb meg kell tudnia, mielőtt megőrülök, hogy egy normális emberrel sem tudom megbeszélni a dolgaimat.
Kimásztam az ágyamból és a szekrényemhez mentem, hogy felvegyek valami ruhát, amit otthonra szoktam használni. Egy átlagos póló és egy melegítő nadrág mellett döntöttem.
Kimentem a szobából, egyenesen a konyhába, mert úgy éreztem, hogy kilyukad a gyomrom.
Anya természetesen már az ebédet készítette, de én ettől függetlenül meg akartam enni egy telepakolt zsemlét. Elővettem a hűtőből a vajat, a szalámit és a savanyú káposztát.
Az asztalnál ülve készítettem a remekművet, egyre csak korgó gyomorral.

• Jól aludtál? - szólalt meg anya.

• Hát persze.

• Mit álmodtál?

• Sok hülyeséget – kuncogtam.

Anya elmosolyodott, közben az ebédet kavargatta.

• Jó az illata. Mit készítesz? - érdeklődtem.

• Mindegy, te hamarosan úgy is megtelsz ezzel a hatalmas zsemlével – mosolygott.

• Azért annál nagyobb a gyomrom – kacsintottam.

Örültem, hogy „látszólag” nem haragszik az este történtekért. Érdekelt egyébként, hogy mégis mit keresett apa nálam, amiért feltétlenül be kellett másznia az ablakomon, de úgy döntöttem, hogy inkább nem kérdezek rá. Addig se hozzák fel ők sem témának, és akkor mindannyian jól járunk. Legfőképpen én.
A délután folyamán nem sok érdekeset csináltam. Tanulnom kellett egy hétfői témazáró dolgozatra, ezen kívül meg kellett tárgyalnom saját magammal, hogy mégis mit mondjak Sagenek. Hogyan hozhatnám fel neki ezt az egészet? Lehet, hogy talán csak meg kellene várni, míg ő kérdez rá, hogy nem titkolok-e előtte valamit? Vagy míg olyan helyzetbe nem kerülök?
És Max? Ő mit szólna mindehhez? Ő benne lenne abban, hogy elmondjam a dolgaimat Sagenek? És Trina? Abbot? Na jó, az ők beleszólásuk egyáltalán nem izgatott. De éreztem, hogy Sagenek tudnia kell, hogy mi folyik körülöttem, hogy miért lógok – kényszerből – Maxszel.