Elképzeltem, hogy milyen vörös lehet a fejem. Éppen belegondoltam, hogy az iskolában vagyok, meztelenül tusolok és bármikor bejöhet hozzám az a srác, akit a leginkább szeretnék távol tartani magamtól. Jól tettem, hogy vittem magammal szappant reggel. Márkás volt és kellemes illatú. Tej és karamella. Bekentem magamat, olyan habosra, amennyire csak lehetett, aztán visszaálltam a víz alá, hogy lemossam magamról. Teljesen megtisztultam, éreztem a bőrömön, hogy mennyire száraz lett. Elzártam a csapot és nyúltam volna a törölközőért, amikor leesett a tantusz: kint felejtettem.
Homlokon csaptam magamat és áldottam a fejemet. Megint alkottam.
Egy pár percig idegességemben az ajkamat harapdálva gondolkodtam, hogy vajon mit lehetne tenni. Bármilyen ötletet hoztam fel, mindegyiknek az volt a vége, hogy Max bejön a fürdőszobába, ezt pedig nem díjaztam. Viszont három frappáns ötletnek is ez volt a vége, így végül úgy döntöttem, hogy vállalom a rizikót és szólok neki. Nem mozdultam meg, csak felkiáltottam.

• Max!

Vártam egy fél percet, de mivel így sem jött be, kezdtem attól tartani, hogy már nincs is ott. Véletlenül sem akartam kinézni, inkább még egyet kiáltottam. Öt másodperc múlva hallottam a kopogást, majd az ajtó nyitódását. Nagyot nyeltem és kihajoltam a fal mögül.
Max óvatosan kukucskált befelé az ajtón, láttam a kezén, hogy készenlétben tartotta, hátha a szemei elé kell kapnia. Forgattam a szemeimet és a padlót néztem. Szégyelltem magamat.

• Szóltál? - kérdezte.

• Az... az öltözőben felejtettem a törölközőt – vallottam be.

Max elmosolyodott, majd hátat fordított nekem. Az ajtót nem csukta be, csak behajtotta maga után, hogy nehogy belásson bárki is, hogyha benézne az öltöző ajtaján. Hamarosan újra megjelent, kezébe egy fehér törölközővel. Felém nyújtotta, én pedig tátott szájjal bámultam rá.

• Mi az? - érdeklődött.

• Csak nem képzeled, hogy odamegyek érte? Ha meg merném tenni, szóltam volna neked, hogy hozd be? - kérdeztem.

• Igaz.

Megvakarta a fejét, miközben nevetett – vagy saját magán, vagy rajtam, azt már nem tudtam pontosan. Közelebb jött, de nagyon lassan, mintha húzni akarta volna az időt, vagy valami hasonló. Amikor eléggé közel állt, kicsit kijjebb hajoltam, de szigorúan a fal mögött tartottam magamat. Kikaptam a kezéből a törölközőt és visszabújtam a tusolóba. Nem hallottam ajtó nyitódást, ezért törölközés közben még óvatosan kinéztem. Max még mindig ott állt az ajtóban, teljesen nyugodtan, mintha a legnagyobb természetesség lenne, hogy ott van bent velem. Megköszörültem a torkomat, mire rám nézett. Nevetésben tört ki, nekem pedig fogalmam sem volt arról, hogy mégis miért. Magyarázatra várva néztem rá.

• Olyan piros vagy, mint a rák – nevetett. - Egyébként az a horoszkópom.

• Szuper – morogtam, majd folytattam a törölközést a védelmező fal mögül. - Nem akarsz kimenni véletlenül?

• Had gondolkozzam... Nem.

• Csodálatos.

Megint nevetett, de ezt nem láttam, csak hallottam. Mivel már a testem száraz volt, magam köré csavartam a törölközőt és kiléptem a csempére. Reménykedtem, hogy nem csúszok el és nem égetem le magamat még jobban Max előtt. Odamentem a tükrökhöz, majd kézbe vettem a ruháimat és bemenekültem az egyik vécé fülkébe. Gyorsan felöltöztem, miközben végig azt reméltem, hogy Max már kiment. De amikor előléptem – végre teljesen öltözetben – még mindig ott állt az ajtóban. Visszamentem a tükrökhöz és megigazítottam a hajamat. Végtelenül frissnek és tisztának éreztem magamat és jó érzéssel töltött el, hogy végre az is voltam. Bár az ajtónak támaszkodó idegen légiós még mindig erősen zavarta a közérzetemet.

• Köszönöm – szólaltam meg.

Pár pillanat döbbent csönd után szólalt meg.

• Szívesen.

Örültem neki, hogy nem értetlenkedett, nem kérdezte, hogy mit köszönök meg, mert semmi kedvem nem volt magyarázkodni neki. Kicsinosította magamat, majd az ajtó felé tartottam. Vártam, hogy Max félreálljon, de csak szótlanul bámult.

• Hahó Max – lóbáltam előtte a kezemet. - Ki szeretnék menni.

Úgy nézett rám, mintha dühös lenne, vagy valami, ezért őszintén szólva kezdtem félni. Nem szólt semmit, egyszerűen csak ellökte magát az ajtótól és felém közeledett. Szemeimet nagyra nyitottam és éreztem, a szívem olyan hevesen dobog, mintha ki akarná törni magát a bordáim mögül. Óvatosan magam elé tartottam a kezemet, hogyha meg kellene védenem magamat, de végül leengedtem őket és csak álltam egy helyben.
Max egyre közelebb és közelebb lépett, lassan, ráérősen, én pedig egyre idegesebb lettem. Nem tudtam elképzelni, hogy mégis most mit szeretne. Bántani akar, vagy csak megviccelni? Őszintén szólva fogalmam sem volt. De már nem igazán éreztem félelmet, inkább izgalmat.
Közvetlenül előttem állt meg, annyira közel hozzám, hogy éreztem, hogy a mellkasa enyhén hozzáér az enyémhez. Még a gyomrom is beleremegett ebbe a helyzetbe. Halkan nagy levegőt vettem és elfelejtettem becsukni a számat. Visszafojtott lélegzettel néztem Max mély, csokoládé színű szemeibe. Láttam, hogy közeledik egész testével felém, de leginkább a fejével. Sejtettem, hogy mi fog történni, de nem bírtam ellenkezni. Mintha egyszerűen feladtam volna az ellenkezésemet ezzel a sráccal szemben és csak át szeretném adni neki magamat.
Vártam, hogy összeérjenek az ajkaink, már majdnem le is hunytam a szemeimet. Egy picit előre is hajoltam és vártam, hogy eljöjjön a halálomat megpecsételő csók.
De nem történt semmi.
Nagyra nyitottam a szemeimet és láttam, hogy Max féloldalas mosolyra húzta a száját. Értetlenül néztem rá, ráncoltam a homlokomat. Ő viszont nem mondott semmit, egyszerűen csak megfordult és kiment az öltözőből. Teljesen ledöbbenve néztem utána, egy kis ideig mozdulni se tudtam. A lábaim remegtek és időbe telt, míg összeszedtem magamat. Fogalmam sem volt, hogy mégis mi lehetett az előbbi, most tényleg szerettem volna tudni, hogy ez mire volt jó Maxnek. Mit akart ezzel elérni? Mi járhatott a fejében közben? Bárcsak tudhatnám!Lehunytam a szemeimet és sóhajtottam.

• Nem tudhatom.