Testnevelés órára indultam Sage társaságában. Éppen azt mesélte, hogy milyen volt az előző esti randija azzal a sráccal, akit a bátyja házi buliján ismert meg. Igazán izgalmas történet volt, de én már az első percben azt vártam, hogy elmesélje: „És akkor odahajolt hozzám, azt mondta, hogy gyönyörű vagyok és megcsókolt!” Majdnem minden randija így végződött, bár ő váltig állította, hogy ez a srác nem olyan, mint a többiek, ő kivétel!

• Sage, nincsenek kivételek! - ráztam meg a fejemet.

• Nők esetében lehet, hogy nincsenek, mert minden nő felállít magának egy ideált, de vannak pasik, akik nem csak a szexre hajtanak! - védekezett.

Elnevettem magamat, megálltam és magam felé fordítottam, a kezeimet pedig a vállaira tettem.

• Sage, te nem láttam még a Csúf igazságot? Gerard Butler megmondta! Minden pasi azt akarja.

Duzzogva rám nézett, majd elnevette magát.

• Te meg aztán tudod is!

Óvatosan meglöktem, miközben tovább indultam a folyosón. Nem kellett ahhoz tapasztalat, hogy ezt kiderítsem, hiszen annyira egyértelmű. Amúgy is bőven elég voltak nekem Sage tapasztalatai. Scarlett jött velem szemben, hátracsapva fekete, begöndörített haját. Mint általában, most is a hajrá lány ruhájában volt, mivel ma is volt gyakorlás. Megállt előttem és rám mosolygott.

• Szia Jaycee Brown!

Annyira letaglóztam, hogy rám köszönt, azt se tudtam hirtelen, merre van a fejem.

• Heló Scharlett – köszöntöttem vontatottan.

• Pénteken nálunk vacsoráztok, ugye tudod? - kérdezte.

Bólintottam. Igen, sajnos tisztában voltam ezzel. Már láttam is Sage arcán, hogy dühös, amiért ezt nem mondtam el neki. Majd csak kibékítem. Nehogy ezen legyen már fennakadva.

• Hát remélem, hogy valami alkalomhoz, helyhez és családhoz illően fogsz felöltözni – vigyorgott, miközben végigmérte extra kényelmes és mégis csinos öltözékemen.

• Ez talán nem tetszik? - néztem az összeállításomat.

• De, iskolába vagy otthonra megfelel – bólintott. - De hozzánk jöttök, a Preston házba. Oda hidd el, illik kiöltözni.

Sage nem bírta tovább, közelebb lépet hozzánk. Tekintete találkozott Scarlettével, dühösen meredt a suli dívájára, aki mögött most is ott álltak a csatlósai, mint mindig.

• Ácsi Miss Tökély! Ha jól tudom, Jay apja is magánnyomozó, szóval szállj le a fellegekből!

Ó, nem is tudtam, hogy Sage tudja, hogy Scarlett valakije magánnyomozó, vagy valami hasonló. És ha nem magánnyomozó? Akkor Sage mit tud, amit én nem? Össze voltam zavarodva.

• Na jó, ennyi elég – tört ki belőlem. - Pénteken találkozunk Scar. Menjünk Sage.

Faképnél hagytuk a dívát az önelégült képével, a továbbiakban pedig a sulirádióban hallott viccen röhögtünk, főleg azon, hogy nekem vagy háromszor el kellett magyarázni, hogy megértsem. Sage azonnal leszőkézett, mire ököllel vállba ütöttem. A torna terembe érve átszáguldottunk a labdák között az öltözőbe, ahol már pár lány az órára készülődött. A tanár már előre kijelentette, hogy a fiúk focizni fognak, a lányok pedig kosarazni, hogy ne mindig a fiúk kosarazzanak és a lányok röplabdázzanak. Három csoportra osztott minket a tanár, szerencsére barátnőmmel egy csapatba kerültünk, így amikor történt valami, vagy időt kért az ellenfél, beálltunk egymás mögé és folytattuk a beszélgetést ott, ahol a csöngő előtt abbahagytuk. Mikor végre leülhettünk pihenni, a focizókat kezdtem el nézni a hatalmas teremben. Voltak a pólósok és a félmeztelenek. A lányok – mármint a többi lány – végtelenül örült, amikor meglátták, hogy Maximiliano melyik csoportban van. Nem tudom, hogy miért, de ez a tény végtelenül bosszantott. Egy ideig csak hallgattam Sage csacsogását, majd észrevettem, hogy az egyik mini tesi ruhás, világosbarna hajú osztálytársam eléggé feltűnően figyeli Maxet, aki csábítóan a lányra mosolygott válaszként, roppant módon feldühödtem. Mivel láttam, hogy a lányon volt egy liter smink, valahogy sikerült felmelegítenem a testét, minek hatására elfolyt a sminkje és majdnem sikoltva kirohant a teremből a mosdóba, barátnője társaságában. Maximiliano rám nézett, megrázta a fejét és mégis vigyorgott. Az egészet addig nem értettem, míg meg nem szólalt egy hang – vagyis ő – a fejemben.

„Ennyire féltékeny nem lehetsz! Nem tudom elhinni! De tetszik!”

Hangja szinte nevetett, én pedig úgy elpirultam, mint egy cékla és inkább lehajtottam a fejemet.

„Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz.” - védekeztem.

Nem néztem föl mert éreztem, hogyha összetalálkozik a tekintetünk, megint elvörösödök. És miért? Mert valamilyen szinten igaza volt... Már mint én nem voltam féltékeny, de hiába tagadtam, jól tudtam, hogy tudja, én tettem azt a lánnyal, amitől kirohant a mosdóba helyretenni a sminkjét. Végül is csak az igazságra tanítottam. Ha valóban annyira szép csaj, mint amilyennek képzeli magát, akkor nem kell álarc – jelen esetben smink – mögé bújnia.

„Dehogynem. Jay, átlátok rajtad, nem kell tagadnod semmit. Tudom jól, hogy nem vagyok közömbös a számodra és ez szinte kiül rád. Csak éppenséggel túl büszke vagy!”

Paff, egyik pofon a másik után, valamint minden egyes igazság után. Nem közömbös számomra. Túl büszke vagyok ahhoz, hogy bevalljam. De nem csak erről szól az egész. Félek, hogy ha elengedem magamat, tönkreteszem az életemet, talán a teljes emberiség életét. Kellemetlen érzés.

„Neked még mindig Jaycee!” - morogtam vissza, majd megszakítottam a társalgást és igyekeztem nem rá nézni, mert tudtam jól, hogy ő minden szabad másodpercében rám néz. Sage megerősítette a találgatásaimat.

• Jay, ha jól látom, Max állandóan téged néz! - hangja végtelenül izgatott volt.

• Tudom – próbáltam megütni a közömbös hangnem mércéjét.

Viszont amikor rá néztem barátnőmre, elvigyorodott, én pedig elvörösödtem.

• Mégiscsak tetszik neked – inkább kijelentés volt, mint kérdés.

Nem feleltem semmit, csak megrántottam a vállaimat. Elfordítottam a fejemet, hogy ne lássa az arcomat, hogy ne lássa a mosolyomat. Kezdtek egyre jobban beletúrni a magánéletembe és ez nem tetszett. Egyáltalán nem tetszett.