Úgy éreztem, hogy ideje hajat mosni, ezért nem is késlekedtem a tusolással. Ameddig hagytam, hogy a sampon átjárja a hajszálaimat, bekentem magamat a vaníliás tusfürdőmmel. Úgy éreztem, hogy lassan kezd elegem lenni mindenből. Maxből meg főképpen. Megtörölköztem, felöltöztem a kedvenc alvós pólómba és elindultam, hogy lefeküdjek aludni. A póló egyébként fehér volt, telefirkálva mindenféle hülyeséggel, rávasalva különböző újságban található dolgok és ráírtam az igazi nevemet is: Glyniss. Már fél tíz volt, ezért úgy döntöttem, hogy most már lefekszem aludni. Elkényelmesedtem az ágyamban és vártam, hogy az álom magával ragadjon. Mindössze tíz percet próbálkozhattam, többet sem és már láttam is, ahogy Trina palotája felé sétálok. Most kivételesen elém jött, nem várta meg, míg bemegyek hozzá.

• Láttam, hogy Godfrey ott volt nálatok – jelentette ki.

• Ne mond, én is – feleltem kissé talán bunkón.

Leültem a kerti hintájába, aminek a fogantyúi, amibe bele lehetett kapaszkodni, olyan volt mint egy csomó citrompótló, csak kicsit nagyobbak. Trina is leült mellém, keresztbe tette a lábait.

• Delaney megmutatta, hogy létezik és tud rólad. Tudja, hogy ki vagy – mondta.

• Trina ezt én is jól tudom! De mit tegyek? - csattantam fel.

Hátradőlt a hintán és sóhajtott egyet.

• Megkérhetnéd Maxet, hogy segítsen neked – felelte hirtelen.

Döbbenten néztem rá és el sem tudtam hinni, hogy képes volt ilyet mondani. Hogy én? Kérjem meg Maxet? Hogy töltsünk több időt együtt? Hogy állandóan felidegesítsen, elvesszem az irányítást az erőm felett és bukjak le az egész világ előtt? Tegyem meg ezt? Na ne, aztán már nem!

• Nincs szükségem a segítségére – morogtam.

• Glyniss, egyedül nem fog menni!

• Már miért ne menne Trina? Mindössze ennyire vagyok képes? Velem ott van az összes erő, Delaney pedig csak a tüzet uralja! Mi az oka annak, hogy nem bízol bennem? - túl hangos lehettem egy istennőhöz képest, de megvolt az eredménye.

Trina csak csöndben meredt rám és várta, hogy kiőrjöngjem magamat.

• Nem kérdeztem, hanem kijelentettem. Nem erőd nincsen hozzá, hanem tapasztalatod!

• Miért? Maxnek talán több van? - emeltem fel megint a hangomat.

• Igen.

Értetlenül néztem Trinára, aki teljesen érzelemmentes arccal bámult vissza rám. Több tapasztalata van Maxnek, mint nekem? Mégis hogyan? Miért lenne több neki? Nem voltam képben ezzel a témával. Barátnőm csöndessége nem javított a helyzeten.

• Abbot is és én is figyeltünk titeket, hogy hogyan fejlesztettétek a tudásotokat. Te inkább a fizikai erőre gyúrtál, míg Max mindkettőre. Le tudna győzni, ha arra kerülne sor.

Magam elé bámultam, azt hiszem, hogy elszégyelltem magamat. Elegem volt abból, hogy mindenki mindent jobban tud nálam. Hogy nálam mindenki okosabb és tehetségesebb! Ennek mi az oka? Én lennék a legkisebb a családban, hogy mindenki nekem parancsol? Nem vagyok hülye! Felálltam a hintából és sétálgatni kezdtem a virágokkal teli udvaron. Valahogy sikerült visszaemlékeznem arra a korszakomra, amikor tomboltak bennem a hormonok és minden második srácba beleszerettem. Valószínűleg ezért lehettem most ilyen Maxxel, mert eszembe jutott az a korszak és feltörtek bennem az akkor elnyomott érzelmek. Hála ennek a tökkelütöttnek. Most miatta szívhatok. Eldöntöttem, hogy majd én segítek magamon. Ha már mindenki csak égetni tud, de azt borzalmasan jól. Dühösen mentem vissza Trinához, aki azonnal beszéddel fogadott, meg sem várva, hogy én mit akarok mondani. Jellemző.

• Azért vagy ennyire harcias, mert nem tudok elfogadni, hogyha segíteni akarnak neked. Túl büszke vagy ahhoz, hogy felfogd, ez mind a te javadra válna. Mi mindnyájan segíteni szeretnénk, de te egyszerűen nem engeded! Mond, így hogy védjünk meg?

Huss, a szövegemnek oda, megint szégyenkezve bámultam magam elé. És ez is az én hibám? Hát persze, már ott el lettem rontva, amikor megfogantam! Szuper jó!

• Megoldható, hogy egy ideig inkább álmodjak, és ne ide jöjjek? - kérdeztem Trinától.

• Ez nem válasz arra, amit mondtam – felelte.

• Nem érdekel – ráztam meg a fejemet.

Néhány másodpercig egymást néztük, ő haragvóan, én duzzogóan. Nem akartam találkozni Trinával, azt akartam, hogy újra álmodjak, hogy ne szenvedjen állandóan a fejmosásoktól.

• Hát jó.

Trina tapsolt kettőt, én pedig elvesztem a rengetegben. Az álmok támadtak meg, láttam egy csomó mindenkit. Össze vissza láttam a képeket, semmi értelme nem volt az egésznek, de legalább nyugodtan tudtam aludni és nem kellett azon idegeskednem, amit az éjjel beszélgettük. Végre, sok idő után újra nyugodtan aludhattam a nélkül, hogy érdekelne, mi vár rám.