Majd' berúgtam a házunk ajtaját, mikor végre hazaértem. Elfáradtam és szerettem volna aludni, de inkább úgy döntöttem, hogy várok, míg eljön az este. A szobám felé haladtam, amikor apa kiszólt a dolgozószobájából .Biztosan látott, amikor elsétáltam előtte.

• Hol voltál Jay?

Megtorpantam és visszamentem pár lépést, majd megálltam az ajtajában. Mint mindig, most is dolgozott valamin, de legalább rám nézett.

• Gyorsétteremben.

• Ahol éppen gyakorlat van?

• Honnan tudod? - kérdeztem vissza.

• Húsz perce jöttem el előtte és kiszálltam megkérdezni, hogy mi a helyzet.

Nem szóltam semmit, csak bólintottam. Folytatni akartam az utamat a szobám felé, de apa megint beszélgetéssel próbálkozott.

• Ott ragadtál valahol?

• A liftben - nevettem zavartan.

• Egyedül?

Megráztam a fejemet. Bárcsak egyedül ragadtam volna be! Nem volt akkora szerencsém...

• Nem.

Elnevette magát, mintha csak a gondolataimban tudott volna olvasni. Jó kapcsolatunk volt, viszont voltak témák, amiket azért nem osztottunk meg egymással. Azt hiszem, jobb is.

• Helyes fiú volt?

Most rajtam volt a sor, hogy nevessek.

• Nem mondod komolyan, hogy erről akarsz dumálni velem? - kérdeztem.

Megvakarta a fejét és belátta, hogy igazam van. Mintha beszélnék vele ilyen témáról.

• Tudod a szomszédok pletykálnak.

Felhúztam a szemöldökömet. Mintha ez nem lett volna eddig is így.

• Miről?

• Rólad.

Most már szívből jövően nevettem. Egyet gondoltam, hogy mindenféleképpen meg kell viccelnem, mintha lenne alapja azoknak a béna pletykáknak, amik rólam szólnak.

• És mi van, ha egy lánnyal ragadtam bent a liftben? Mit gondolsz, mit csináltunk? - nevettem még mindig, miközben figyeltem a teljesen ledöbbent arcát.

Megráztam a fejemet és inkább bementem a szobámba. Magamra zártam az ajtót és úgy döntöttem, hogy elkezdhetek gyakorolni, megint. Egy üres, fél literes üveget tettem az asztal közepére és egy lépéssel hátrébb megálltam, hogy kényelmesen láthassak mindent. Azt hiszem, a levegő ment a legjobban nekem, ezért úgy döntöttem, hogy elszívom belőle az összeset, hogy összesorvadjon a palack. Azt hiszem, ha csak gondolatban csinálom, úgy is ment volna, de kézzel próbálkoztam, így jobban látszott, hogy tényleg csinálok valamit. Büszke voltam magamra, mert végre sikerült valami, az örömömet viszont valami megzavarta: valaki tapsolni kezdett. Ijedten az ablakra néztem, de semmi jó nem lett belőle. Max vigyorgott és kért, hogy menjek ki, vagy engedjem be. Forgattam a szemeimet, majd odamentem az ablakhoz és kinyitottam. Ügyesen bemászott rajta, körülbelül 5 rövidke másodperc alatt, én pedig csak bámulni tudtam, hogy neki ez is megy. Ölbe tett kezekkel figyeltem, míg körbejárja a szobámat. A falra ragasztott képeken mulatott, amit Sage és néhány unokatestvérem társaságában csináltam.

• Mit akarsz? - tört ki belőlem, amikor leesett, hogy nem kellene ilyen hangosan beszélnem.

Megfordult, nagy vigyorral az arcán, majd az egyik képre mutatott, amin én voltam, még kiskoromban.

• Ez te vagy? - nevetett.

Bólintottam és akaratlanul elmosolyodtam, miközben közelebb mentem hozzá. Eszembe jutott, hogy egyébként utálom és nem kellene ennyire „kedvesen” viselkednem vele.

• Mit is keresel itt egyébként? - érdeklődtem.

• Megmentettelek és ez a hála?

• Ura voltam a helyzetnek – morogtam.

Elmosolyodott, és közelebb lépett hozzám, én pedig reakcióképpen egyet hátrébb.

• Azért hívtál ki, hogy csináljak valamit? - vigyorgott.

Próbáltam magamba visszatartani a véleményemet, de egyáltalán nem ment, sőt még többet is mondtam, mint amennyit egyébként szerettem volna kifejteni.

• Megmondanád végre, hogy miért jöttél ide? Csodálkozol, hogy állandóan közel járok ahhoz, hogy lebuktassam magam, amikor ennyire hamar fel tudsz idegesíteni? Csak mond meg, hogy mit szeretnél megbeszélni vagy megkérdezni tőlem! Kérlek!

Pár pillanatig csak nézett rám, majd tanácstalanul a levegőbe emelte a kezeit, majd visszaengedte őket a teste mellé. Úgy láttam, hogy ő sem tudta, mit is keres nálam.

• Azt hiszem, látni akartalak – magyarázta, majd levett egy képet a táblámról, amin egyedül voltam. - Ezt magammal vinném, hogy ne kelljen ide jönnöm, ha látni akarlak.

Mosolygott rám, én viszont annyira le voltam döbbenve azon, amit mondott. Megmozdulni sem tudtam, ő pedig úgy, ahogy jött, már távozott is, a képemmel együtt. Miután újra egyedül lehettem a szobámban, magam elé bámulva agyaltam. Alig vártam, hogy este legyen és beszélgethessek Trinával, mert volt hozzá néhány kérdésem.