Most úgy éreztem, hogy túlvilági segítségre lesz szükségem. Egymagam viszont sajnos nem tudtam volna megoldani, ezért előhívogattam magamnak az álmot. Egyébként is fáradt voltam és nem kellett sokáig vesződnöm ahhoz, hogy elaludjak. Azonnal Trinához mentem, mert szükségem volt a segítségére. Bár ő se tudta volna megoldani, de egy dologban azt hiszem tudott segíteni. Az erkély korlátjába kapaszkodva nézegette a világot. Ezt úgy lehet elképzelni, hogy a semmiben van egy ház, ahonnan lehet látni a Földön élő embereket. Kimentem hozzá és én is lenéztem a világra. Érdekelt, hogy mi zajlik a liftben és láttam, ahogy alszik a testem, a srác pedig velem szemben ül és szenved. Elmosolyodtam, majd Trina felé fordultam.

• Szorult helyzetben vagy. - jegyezte meg.

• Én nem estem kétségbe, de Shane annál inkább. - feleltem.

• Ugye tudod, hogy mi jár a fejében?

• Persze – bólintottam . - Azért, mert azt hiszi, hogy meg fog halni.

• De nem fog. A biztonságiak már intézkednek. Több liftbe is szorultak emberek, nem ti vagytok az egyetlenek. Egyébként miért is kellene a segítségem?

Megrántottam a vállaimat. Egyébként abszolút igaza volt, a biztonságiak már intézkedtek, minek kellett próbálkoznom? Talán mert nem akartam bezáratni magamat egy nimfomániás sráccal.

• Maximilianonak van telefonja? - kérdeztem hirtelen.

• Miért?

• Van vagy nincs?

• Van - felelte Trina.

• Kell - jelentettem ki.

Trina az istennői dallal hívta hozzánk Abbotot, hogy segítsen nekünk. Mivel ő támogatta Maxet régóta, ezt is ő tudta a legjobban. Hamarosan egy cső alakú tengerben megjelent és mint mindig, most is kedvesen mosolygott ránk. Ha nem tudtam volna, mi történik azt mondtam volna, hogy megjelent mellettem egy „víz izé” ami cső alakú volt, majd szertefoszlott és megjelent Abbot.

• Miben állhatok szolgálatotokra? - kérdezte.

• Mi Max telefonszáma? - kérdeztem.

Abbot elsorolta, én pedig megjegyeztem. Lenéztem a Földre és láttam, hogy Shane ébresztgetni próbál. Megadtam magamat és láttam, ahogy elhalványul körülöttem a túlvilág.
Kinyitottam a szemeimet és gyorsan pötyögni kezdtem a telefonba a számot. A fülemhez emeltem a mobilt és vártam, hogy Max felvegye. Hamarosan hallottam a jól ismert, de nagyon idegesítő, mégis kissé kellemes hangját.

• Itt Max.

• Itt meg Jaycee - motyogtam.

• Jay, hol vagy?

• Jaycee – javítottam ki. - Bent ragadtam a liftben egy sráccal.

• És mit csináltok? - hallottam a hangján, hogy nevet.

• Szenvedünk! - emeltem fel a hangomat. - Segítened kell!

• És mégis miért?

• Mert megkértelek rá!

• Mit csináljak? - kérdezte.

Jó kérdés volt, mert fogalmam sem volt, hogy mégis mit tudna csinálni.

• Nem tudom! Találj ki valamit, kérlek!

Hallottam, hogy sóhajt, és szinte elképzeltem, hogy már forognak is a kerekek a fejében.

• Már indulok is.

• Köszönöm.

Kinyomtam a telefont, majd elmentettem a számát. Szinte éreztem, hogy még szükségem lesz rá. Eltettem a telefonomat, majd Shane elképedt arcára néztem.

• Mi az? - mordultam fel.

• Te valami kém vagy? - bambult. - Vagy valami titkos társaság tagja?

Értetlenül néztem rá.

• Mi van? - kérdeztem.

• Ne szórakozz velem, láttam a G.I. Joe-t!

Akaratlanul elnevettem magamat és reméltem, hogy soha többet nem fogunk találkozni.

• Nem vagyok semmiféle szuper ügynök! - ráztam meg a fejemet. - Egyszerűen csak vannak kapcsolataim és ennyi.

Leült velem szemben és hálát adtam azért, hogy végre csendben maradt. Már vagy 10 perce néztünk ki a fejünkből, amikor éreztem, hogy mozogni kezd a lift. Először megijedtem, majd eszembe jutott, hogy talán megoldották a biztonságiak és végre mehetünk. A lift megindult, nem lefelé, hanem felfelé mentünk. A legfelső szintig vitt minket, mi pedig egyet értően megpróbáltuk kinyitni az ajtót. Annyira nekifeszültünk, hogy amikor hirtelen kinyílott az ajtaja, mindketten kiestünk és kiterültünk a földön. Valaki hangosan nevetett rajtunk, mire felemeltem a fejemet, hogy lássam, kinek kell begyűrnöm egyet. Max jött oda hozzánk, nagy vigyorral az arcán.

• Talán ha azonnal azzal kezded, hogy megnyitod az ajtó kinyitó gombot, ezt elkerülhettük volna.

Leporoltam magamat, majd megigazítottam a ruhámat. Szétnéztem az emeleten és láttam, hogy már senki nincs ott hármónkon kívül. Levettem a sapkát a fejemről, mert már nagyon melegített.

• Köszönöm, vagy ilyesmi? - vigyorgott Max.

• Köszönöm – feleltem, majd elindultam a mozgólépcső felé.

Nem tudom, hogy Shane mit csinált azután, de Max utánam rohant és együtt mentünk ki az épületből. Nem próbáltam megérteni, hogy mit és hogyan csinált, de azért hálás voltam neki. Hálás és nem több. Igazából mire kimentünk, már az egész épület üres volt. Hallottam, hogy ez egy vészhelyzet próba volt, hogy a dolgozók és az emberek hogyan tudnak együtt dolgozni. Marha jó, hogy én is áldozatául estem a helyzetnek. Azonnal hazaindultam és alig vártam, hogy gyakorolhassak. Az egy dolog, hogy meg tudtam jegyezni Max számát, de egyébként nem csináltam semmit, csak ölbe tett kézzel vártam, hogy történjen valami. Tudtam, hogy változtatnom kell.