Most már sokkal nyugodtabb voltam, mint az álmom elején. Sokkal jobban értettem mindent, bár voltak még kérdéseim, amit Max nem válaszolt meg. Mi volt az oka annak, hogy lejöttem az emberek közé? Először tényleg azt hittem, hogy csak azért, hogy segítsek az embereken meg hasonlók, de ez a nap megmutatta, hogy ez csak egy apró része az egésznek.

Max visszaült a helyére, ahogy én is. Trina elégedetten mosolygott, ez mára már a szokásává vált.

Gondolkodtam néhány dolgon, de a legelső, ami az eszembe jutott, hogy ki uralja a tüzet?

Ezt meg is kérdeztem tőlük, hiszen erről is információt kellett szereznem. Láttam rajtuk, hogy feszengtek, ezért még kíváncsibbá tettek. Végül Abbot belekezdett.

• Nos nem hiába mentél le a földre. A helyzet az, hogy Delaney mindig rivalizálni próbált veled, lázadozott ellened, hogy miért pont te kaptad meg mind az öt erőt, stb. Felháborodása jeléül egy csomó katasztrófát zúdított a földre, te pedig büntetésül örökre kizártad közülünk és elvetted az uralmát a tűz felett.

•  

  Delaney ebbe nem nyugodott bele, és mivel az uralma nélkül is istennő maradt, lement a földre mert tudta jól, hogy követni fogod. Ha betölti a 18-at, akkor visszakapja a teljes úrnői erejét, te pedig ezt el akartad kerülni, így te is emberi alakot öltöttél. - folytatta Trina. - Azonban van valami, amit feltétlenül tudnod kell.

• Mi az? - kérdeztem izgatottan.

•  

  Delaney mindenre emlékszik, ezt valahogy elintézte és pontosan tudja, hogy mikor keressen meg. A helyzet viszont az, hogy semelyikünk se tudja, hogy hogy néz ki, hogy hol él! Biztosak vagyunk benne, hogy régóta tervezgeti a hatalmad átvételét. - mondta Max.

• A hatalmam átvételét?

Mindannyian összenéztek, mintha számítana, hogy ki mondja el a legfontosabb részt. A kezemmel sürgettem őket, hogy jó lenne, ha tájékoztatnának, mert érzem, hogy hamarosan fel fogok ébredni.

Mikor végre döntöttek, összecsaptam a kezeimet. Csak mondják már.

• Ha megölt téged, mielőtt átvennéd a teljes erődet és iszik egy kicsit a véredből, az erő átpártol hozzá és te örökre elveszted az istennői hatalmadat. - fejezte be Trina.

Egy pár másodpercig ledöbbenten bámultam rájuk, próbáltam feldolgozni, hogy mit mondtak az utóbbi néhány percben. Eszembe jutott a levél is, amit Max írt nekem, hogy fél év múlva az életem veszélyben lesz. Ő már akkor tudta, hogy mi mindenre kell felkészülnöm.

• Godfrey ezért is ment utánad, mert nem akarta, hogy ez a katasztrófa bekövetkezzen.

• Miért kapnak ilyen hataloméhes, álnok kígyók ekkora erőt? - bosszankodtam.

• Ez már csak így van. A gonoszok mindenhol ott vannak. - motyogta Abbot.

•  

  Ez most tök lényegtelen! Valamit csinálnunk kell, nem hagyhatjuk, hogy Delaney megölje Jayceet! - mordult fel Max. - Ne a rossz lényeken filozofáljatok már, amikor életveszélyben van! Nem ülhetünk ölbe tett kézzel!

Mindannyian Maxet figyeltük, aki dühösen nézett vissza ránk. Nekem fogalmam sem volt, hogy mégis mit csinálhatnánk, így arra vártam, hogy ők mondjanak valamit, de láttam rajtuk, hogy teljesen tanácstalanok mindannyian.

• Egyelőre úgy sem árthat nekem, addig minek idegeskedjünk? - kérdeztem.

• Ez nem így megy Glyniss. Fel kell készülnöd rá, hogy harcolnotok kell és ki tudja, milyen plusz erőket fog bevetni ellened! - felelte Trina.

• Na jó, de mégis mit kellene csinálnunk? Eddig is gyakoroltam az erőm uralását és edzettem a testemet! Mit tudnék még csinálni? - álltam fel a helyemről. - Most pedig mennem kell, rögtön felébredek.

Odasétáltam a semmiben egy ajtóhoz, majd kinyitottam és beléptem rajta.

Mikor kinyitottam a szememet, már a szobámban találtam magamat. Az órámra néztem, ami negyed hetet mutatott. Kikeltem az ágyból és kimentem a konyhába. Hallottam, hogy anya főzés közben megint a kedvenc beszélgetős show-ját nézi.

Apa dolgozó szobájából kiszűrődött a fény, ezek szerint megint valamelyik ügyén dolgozott. Sokat utazgatott magánnyomozóként, én csak féltettem, hogy egyszer valami történik vele. Lelövik vagy ilyesmi. Ettől nagyon féltem. Anya pincérnőként dolgozott egy híres étteremben, szóval eléggé jól elvoltunk pénzügyi szinten is. Különben apával is úgy találkoztak, hogy apu épp egy eltűnt kislány ügyén dolgozott és anyával is beszélnie kellett. Megtetszettek egymásnak, majd miután az én kedvenc magánnyomozóm megtalálta a kislányt, felkereste anyát is, hogy lenne-e kedve randizni vele. Egyértelműen igent mondott, hiszen mindketten jól néztek ki – az esküvői képükről legalábbis ezt vettem le. Most se voltak csúnyák. Apa 45 éves, anya pedig 42, de mindketten csinosak és fiatalosak. Legalább problémáink nincsenek és már régóta felnőttnek tekintenek.

Leültem a konyhaasztalhoz, és egy húsz percet átbeszélgettünk anyuval, mindenféléről. Mondtam neki, hogy kicsit furcsállom Will viselkedését, hogy sokat aggódok apáért és hogy még mindig nagyon csinosnak és szépnek tartom anyát. Erre ő azonnal azt hitte, hogy szeretnék menni valahova, vagy vásárolni valamit. Én azt hittem, hogy hízelegni bármikor szabad. A szülők ezt máshogy gondolják, úgy vettem észre.

Ezután ő kezdett el kérdezősködni, még Maxről is tudott, ugyanis Sage ott ebédelt az apjával az étteremben és anya szolgálta fel nekik a kaját. A zavaromat megpróbáltam leplezni és reménykedtem, hogy anya nem vette észre. Miután kimagyaráztam magam azt mondtam, hogy tanulnom kell másnapra, majd szóljon, ha kész a vacsora és visszahúzódtam a biztonságot nyújtó, szívemnek kedves birodalmamba.