Éreztem, hogy a talaj megmozdul alattunk. Nem vettem le a tekintetemet Maxről, mert úgy biztosra vettem, hogy nem fog felfordulni a gyomrom. Valami időutazást hajthattunk végre, mert mikor éreztem, hogy megálltunk szétnéztem és egy gyerekszobát láttam. Sőt, inkább babaszobát.

Láttam egy férfit és egy nőt, a nő kezében pedig egy zabálni valóan édes kisbabát. Kreol bőre mögül vidáman mosolygott rá a szüleire, akik éppen letették aludni a picit.

• Jesszusom, ez te vagy? - vigyorogtam.

• Nagyon szörnyű?

• Nagyon édes!

Odamentem a kiságyhoz és ránéztem a gyerkőcre. Legszívesebben felvettem volna, de mivel az álmomban voltunk, így nem tudtam csinálni semmit a nézésen, a beszéden és a sétáláson kívül, ezért csak odaálltam hozzá és néztem.

• Egyébként ez nem tartozott bele az időutazásba, szóval gyere és menjünk kicsit előrébb.

Megfogtam a kezét és éreztem, hogy a padló megint kicsúszik a lábaim alól. Nem tudtam lekattanni a srác mogyoróbarna szemeiről, megállás nélkül azokat lestem. És így még több esélyem is volt, hogy nem hányással indítok, ha felébredek.

Hamarosan megint megálltunk, immáron egy kamasz srác szobájában. Épp akkor vágta be maga mögött az ajtót, amikor ránéztem. Ő nem látott minket, ugyanazt csinálta, mint anno. Persze ezt nem kell félreérteni. Megállt a szoba közepén, majd az érzelmeiből fakadóan elkezdte megemelni a földet a szobájában, egyre magasabbra, majdnem felért a plafonig.

Teljesen letaglózva álltam a felnőtt Max mellett, miközben az erejét próbálgató ifjú Maxet néztem.

• Uralkodok a föld felett. - magyarázta, látva elképedt arcomat.

• Trina a levegő istennője. - ugrott be.

• Abbot pedig a vízé.

• És kié a tűz? - kérdeztem.

Tovább néztük a jelenetet, miközben beszélgettünk. A kissrác emelgette fel-le a padlót, aztán belemélyesztette a földbe, mitha becsapott volna oda egy meteor.

• Irigykedem. - jegyeztem meg.

• Mégis miért? - nevetett Max.

A fiatal Maxre mutattam és megjegyeztem, hogy azért mert itt szórakozgat csak úgy a földdel.

Maximiliano hangosan nevetett rajtam én pedig értetlenkedve néztem rá, mert nem értettem az okát.

• Viccelsz Jaycee? Te mindent meg tudsz csinálni, mivel te mindegyik erőt birtoklod!

• Ez komoly? De én sose tudtam ilyet csinálni!

• Mert nem próbáltad! Gondolkozz, mivel dühös voltál rám, felforrósítottad az egész termet! Villámok szórakoztak a kezeiden! És korábban, amikor el voltál hidegülve mindenkitől...

• Ne hozd szóba! Elbénáztam!

Max elnevette magát, mielőtt folytatni tudta volna.

• A lényeget tudod.

• Igen. - bólintottam.

Megint ugrottunk az időben úgy két évet, az egyik testnevelés órájukon voltunk. Éppen valami akadálypályán kellett végigmennie. A tanár közben magyarázott neki, amiből csak néhány részt értettem. Max úgy átszáguldott a pályán, minta már ezerszer ezt csinálta volna.

Láttam rajta, hogy mennyire büszkén figyelte, ahogy ügyesen ugrál és kapaszkodik össze-vissza.

Sejtettem, hogy ezzel csak kérkedni akar, ezért odamentem a kezdőponthoz és éppen el akartam indulni, amikor Max emlékeztetett, hogy nem tudok belekapaszkodni a kötelekbe, ezért inkább elkezdtem táncolni a tanár előtt, aki nem látott engem. Max jót nevetett rajtam, majd elráncolt a tanár elől és megfogta minkét kezemet, hogy visszamehessünk a többiekhez.

• Bolond istennő vagy. - nevetett.

Akaratlanul elmosolyodtam, majd koncentráltam az újabb időutazásra. Még az álmomban sem volt a legkellemesebb érzés, amikor a testem tér és idő között ugrál oda-vissza.

A talpam alól a föld megint eltűnt, szinte éreztem, hogy suhanunk a semmiben, majd néhány másodperc múlva megint egy ismerős helyen találtam magamat: visszakerültünk Trináékhoz.